A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-10-01 / 10. szám

- 449 lomban látják, hogy üres a helyem... Egyszer csak hangokat hallok. "Nincsen baj? Megvan mindenki?" - "Máter Zemplényi hiányzik!" - hallom nagyonmesziről Máter Nagy hangját. - "Lent láttam a lépcsőházban a keresztnél" - mondja valaki. - "Az Máter Sipos volt." - Egy férfihang fölkiabál: "Van ott valaki a szobában?" Megpróbálok kiabálni, hogy itt vagyok, de a sok törmeléken át alig hallják.

Lassan kivilágosodik. Fejem fölött az ég, az ablakot meg az jtó betétjét kivágta a légnyom ás. Létra nyúlik az ablakkeretbe. Mély nang dörmögi barátságosan: "Ne féljen, kedvesnővér, kimentjük! " - Nem félek és várok türelmesen, még van egy tized hátra a rózsafű- zérből. Mire az utolsó Ament kimondtam, megjelent egy férfifej a romhalmaz tetején és lenyúlt értem a gerenda alatti "óvóhelyre". - "Álljon fel!" Megpróbálom, de nem megy, pedig a gerendát már fölemelték. - "Vérzik a lábam." - 'Akkor ne átallja, fogja át a nyakamat!" Szégyenkezve, de megteszem. Az ajtóhoz botorkálunk.

Most láttam, milyen szerencse, hogy a légnyomás kivágta a betétet. Ezen a lükön keresztül húztak ki a folyosóra. Az ajtó, befelé nyílván, úgy el volt torlaszolva a lezuhant gerendákkal, téglákkal, hogy úgy kellett később kiásni. Levittek a mosókonyhába, onnét a vasalóba, egy asztalra. Le a cipőt, harisnyát! Éktelen látvány, mint egy húscafat, amit odadob a mészáros a kutyának. A német orvos, aki odajött, ránéz, megállapítja, hogy ez nagyon sokára fog begyógyulni - és elmegy. (Nekik köszönhettük a bombázást: lőszerraktárt csináltak a tornatermünkből.)

CT/özben elszaladtak a hozzánk menekült csecsemőotthon főorvosá- l/V hoz segítségért. Látva, hogy erősen vérzik a seb, sót kért és egy marékkai betömte, bekötözte. Utána a karjára vett és átvitt a lányok szobájába. Ennek vastag fala volt, ablakai homokzsákkal elzárva biztosabb menedéket nyújtottak. De gyötrelmes hely volt. A három - egy ebként kedves - menekült lengyel kislány késő éjjelig ka- rattyolt. Szellőztetni nem lehetett, csak az előszobán keresztül, majd megfulladtam. Egyszer leszálltam az ágyról. Utána csöpögést hallottam. A matracon keresztül csöpögött a vér a sebből.

Végre jöttek a mentők és kivittek a kórházba. Az orvos megnézte a sebet. - "Kedves Máter, legyen erős, lábát bokából minden valószínűség szerint, de lehet, hogy térdből le kell vágni." - "Nem baj - feleltem. - En nemcsak a lábamat, de egész magamat fölajánlottam Istennek." - Röntgen után mégis mást mondott: "A bombát az orosz dobta le, de az útját Isten mérte ki: mikrométerrel. Ha egy picit arrébb vág bele a szilánk, szétroncsolja a bokacsontot és akkor menthetetlen a láb." - Tíz évig így is béna maradt. Bátyám barátja,