A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-10-01 / 10. szám
- 445 MÚLT És JELEM ♦Varga László* Mépmissio Egerben ’T^Jehány évig egy házban dolgoztam Czapik Gyulával, de éppen akkor derült ki, hogy semmiképpen nem bírjuk egymást. Ez több volt, mint ellenszenv, mert az ösztönt elfojtja az ember, aki megszokta a fegyelmet, de ha a létlátás meg a gondolkodás ütközik, azon nem lehet segíteni. Nagy erénye volt az érseknek, hogy szinte nem lehetett megbántani, olyan gyorsan felejtett és jégre tette a haragot, mígnem egészen kihűlt. 1948 márciusában négyen mentünk missiót tartani E- gerbe, holott oda legalább nyolc szónok kellett volna. Mondjuk csak ki nyersen: azt is olyan magyar-módra rendezték, felibe-harmadába, azért meg is mondtam a végén a plébánosnak, még egyszer oda missiót tartani nem megyek. Amikor megérkeztünk, az érsek persze beteg volt, hiszen mindig talált valami nyavalyát magában és azzal fogadott bennünket: Csak arra kérem önöket, ne riasszák el azt a néhány hívőt, aki még eljön a templomba. - Nyomban visszavágtam volna neki, de náthám volt és elég magas lázam, tehát nem tudtam, mikor dönt ágyba; az ilyen nyomorék meg ne hangoskodjék, különben jót nevetnek rajta. A székesegyházba nyolcezer ember fér és mindjárt az első estén zsúfoltan megtelt, már ezért is szét kellett osztani a közönséget a következő napon. Az érsek fáradt, színtelen hangon beszélt, pedig a nép még a főoltár lépcsőit is elfoglalta. Utána következett a megnyitó elmélkedés, amely egészen más volt, mint a szokásos bevezetés. Evek óta törtem magamat, hogy olyan előadást csináljak, amely reményt gyújt a szívekben, de ugyanakkor a rendőrséggel sem gyűlik meg a bajom. Newman, Muckermann, Suhard és mások nyomdokán járva kidolgoztam e tételt: Uj keresztény tavaszt hirdetek, és nyolc pontban kibontottam az érveket, csak persze jó magyarosan és szí* A tavaly januárban Ló'venben elhunyt jezsuita hátrahagyott írásai közt találtuk a háború utáni, "országmozgató" népmissióknak ezt az emlékét.
