A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
- 47 dósul még Rómától is "légmentesen" elzártak lennének. 0A nem-keresztény vallások vatikáni titkárságára helyettes vezetőként japán papot nevezett ki a Szentatya. Rév. Masayuki Shirieda egy időben a tokiói szaléziánus szeminárium rektora volt. • Az őszi római püspöki szinodus legnagyobb derültségét Felső-Volta bíborosának, Msgr. Paul Zoungranának köszönhette. A bíboros a tárgyalások kezdetén szót kért és megkérdezte: "Nem folytathatnánk latin nyelven a tárgyalásokat?' - Egy pillanatnyi dermedt csönd után hangos nevetésben törtek ki a jelenlévő főpapok. Qz a szombat is közönséges hétvégnek indult a fülöp-szigeti jezsuiták Szent Szív-noviciátusában, tizenkét mérföldre Manilától, az ottani Sierra Madres hegyek lábánál. A rendház pasztorális központ szerepét is tölti be s a novíciusokon kívül 22 világi pap tartózkodott benne hétvégi kurzuson és egy húsz főből álló egyetemista csoport Actio Catholica képzésen. A novíciusok épp kétkézi munkaidejükben voltak; egy részük a parkban és a konyhakertben, egy másik a "csirke-udvarban" dolgozott, amikor egy tucatnyi óriás-helikopter jelent meg a Manila felőli égen és mire a noviciátus fölé értek, megálltak a levegőben, hihetetlen gyorsasággal földet értek s belőlük mintegy százötven géppisztolyos katona ugrált ki, lövésre készen tartott géppisztolyokkal s a park fái mögött fedezéket keresve futottak fától-fáig előre, a nagy épület felé. - így kezdődött a házkutatás a teljesen értetlenül álló páterek, világi papok, kedvesnővérek (a konyha vezetői), novíciusok orra előtt össze-vissza szaladgáló katonákkal. , A ház rektorának nagy nehezen sikerült az osztag KATONASÁG ezredes-parancsnokát megtalálni. Amikor tiltako- -KOLOSTORBAN zott nála az egyház és a katonaság között kötött egyezmény megsértését hangoztatva (e szerint házkutatások csak a hadügyminisztérium és a helyi püspök vagy szerzeteselőljáró előzetes megbeszélése után tarthatók), az ezredes felmutatta a hadügyminisztertől aláírt házkutatási parancsot. A rendházból közben telefonon kerestek összeköttetést a jezsuita tartomány főnökkel. Sehol sem találták. Mint később kitűnt, ő autón igyekezett a noviciátusba, ahol a világi papok kurzusának záró konferenciáját kellett volna tartania, de útközben katonák állították le kocsiját s parancsnokságukra kísérték a tiltakozó provinciálist. Vígjátékba illő kavarodás után szállították aztán a provinciálist egy tábornok és az egyháziak védelmére e- lőkerített segédpüspök kíséretében, helikpoteren a rendházba. A segédpüspök azonban annyira meg volt szeppenve, hogy nem sok hasznukra volt az atyáknak. A kutatók minden szobát, tantermet felforgattak, könyvekbe, jegyzetekbe belenéztek s délutánra még húsz női rendőrt is előkerítettek az apácák megmotozására. Mikor végre tá