A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

- 40 ember az. Főként türelmük, megértésük és elnézésük emléke él bennem. Sokkal nagyobb volt ez bennük - talán élettapasztalatuk következtében - mint szüléimben, akiket a mindennapi hajsza és hét gyerek gondja sokkal hirtelenebbé és türelmetlenebbé tett. Ma is emlékszem, amikor egyik húgom mai épp kés zen álltunk életünk legnagyobb verésének elviselésére, mert felfedeztük és megittuk a vasárnapra behűtött sört... Tizenegy éves voltam, a húgom meg nyolc s ahogy kavargó fejjel, felénk magasló apánk előtt reszkettünk, el voltunk készülve a legrosszabbra. S ahogy ott állunk, egyszer csak nagyapám nevetését hallom. A verandánk korlátjára könyökölt s úgy mutatott ujjával a- pánkra: "Emlékszel-e még, amikor két öcséddel megdézsmáltátok a kisüstön főtt pálinkánkat? Sírtatok ti is a büntetéstől félve. De hát úgy látszik, a mi családunkban mindenki korán kezd inni... " - Erre mindenki nevetett; mi is, mintha a felnőttek világába tartoztunk volna. Arra még emlékszem, odafutottunk húgommal nagyapánkhoz és boldogan átöleltük.

így visszatekintve, azt hiszem, nagyszüleinknek köszönhettem az érzést, amely nemcsak biológiai kapcsolatot tudatosított bennem az enyéimmel, hanem azt a titokzatos érintést, ahogy egyik emberélet a másikat súrolja az időben. Nagyapám "tanításának" központjában is "emberek" álltak. Furcsa emberek vagy tehetségesek és vidám vagy szomorú sorsuk arra volt jó, hogy bennünket, gyerekeket megismertessen az élettel. Akármennyire szerettem is a szüléimét, az a tudat, hogy gyermekük vagyok, mindig a gyerek színvonalán tartott; a szüleimmel való kapcsolatom valahogy a "jelenbe" ragadt. Egészen más volt nagyszüleimmel. Velük való kapcsolatomban visz- szafelé is "átugorhattam" az éveket. Beszéltek nekem háborúkról, politikáról, a szüleim gyerekkoráról s mindarról, amit láttak és tapasztaltak. En el sem tudok képzelni olyan életet, ahol nincsenek öregek a gyerekek körül, hogy kiszabadítsák őket a "jelen" minden mást elfojtó benyomásaiból.

/") fgyanúgy nem tudom megérteni azt a nálunk elterjedt irányzatot, vV amely az öregeket mindenképpen háttérbe igyekszik szorítani. Mintha mindenáron hangsúlyozni akarnánk, hogy "semmi dolguk" a felnövekvő nemzedék körül. Ahogy a mai nagyszülőket szinte távol tartják az amerikai családoktól. Meg kell elégedniük egy-egy alkalmi látogatással, egy születésnapi telefonhívással. Az én nagyszüleiül kapocs is, villámhárító is voltak köztünk gyerekek és a szüléink között. A mai nagyszülőknek nincs semmi szerepük, semmi rangjuk a családban. - Időnkint meg is ijeszt, mire vezethet a nagyszülőknek ez a családi életből eltávolítása. Azt tudom, hogy nekem szükségem