A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-05-01 / 5. szám
229 nek találjuk. Azt is megbocsátjuk, ha egy zűrös nap után az esti ima felét az angyalokkal mondatja el és később sem szólunk rá, amikor félreérthetetlenül kitűnik, hogy az imát csak gépiesen hadarja. Es egy 14 éves fiúra aztán ugyan ki szólna azért, hogy már nem térdel a székekkel körülbástyázott díványon és nem mondja el hangosan esti imáját. Kinőtte a kiságyat, kinőtt az imádságból is. Vagyis: hiába, imádkozni mégsem tanult meg. Nem tanulta meg, hogy az ima személyes beszélgetés a jó Istennel. élreértés ne essék: nem az a baj, hogy a Miatyánkot meg az Üdvözlégyet megtanulta, ezt meg kellett tanulnia. Az a baj, hogy nem a két-három éves kisgyerek szellemi felfogóképességének megfelelő módszert alkalmaztunk. Bizony - ha tetszik, ha nem - azt kell mondanunk, hogy a kisgyermeket imádkozni nem a Miatyánkot előremondó édesanyja tanítja meg, hanem a család felnőtt tagjainak a példája, A kisgyereknek itt is élményekre van szüksége. Látnia, hallania kell, hogy szülei imádkoznak. Látnia, hallania kell, hogy szülei buzgón imádkoznak. Tapasztalnia kell,- ha burkolt módon is - hogy szülei életében az imának nagy jelentősége van: az imából erőt merítenek, az ima segíti őket. A kisgyermeknek tapasztalnia kell, hogy az ima, azaz az Istennel való beszélgetés a hívő keresztény életének mindennapi kenyere. A kisgyermeknek a saját családja imaéletébe kell belenövekednie. A hároméves kisfiú és kisleány állandóan a nagyokat figyeli. Figyeli és utánozza. A nagyoktól tanulja meg, miként kell imára öszszetenni a kezét, mint kell keresztet vetni. De, ami a legfontosabb, a család felnőtt tagjait látva kell felismernie az ima külső mozdulatokkal csak jelképezett lényegét. Azt, hogy személyes kapcsolatot teremt köztünk és a jó Isten között. A legtöbb, magát jó keresztény családnak tartó családban bizony nincs közös imádság. A 2-3 éves kisgyerek az esti imádkoztatást csak dresz- szűraként fogja föl, hiszen senki sincs a családban, aki hozzá hasonlóan, térdelve mondaná: "En Istenem, jóistenem, becsukódikmár a szemem". Apját sohasem látja imádkozni. Édesanyját is csaknagyritkán, ha bevásárlás közben egyik karjánakosárral, másikon a kicsit tartva, betér valamelyik templomba. De tegyük föl, hogy a család apraja és nagyja este közö-
