A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-05-01 / 5. szám

- 230 sen imádkozik.

i milyen színvonalon mozog a család közös imája, ugyanazon a

színvonalon kell állnia a kisgyermek imájának is? A család felnőtt tagjai elmondják a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, a Hiszekegyet, Isten tízparancsolatát, az egyház ötparancsolatát, az irgalmasság hét testi és lelki jócselekedetét, a hét főbűnt, a négy sarkalatos e- rényt s van család, amelynek esti imája szinte kvintesszenciája keresztény hitünknek, de bizony még ilyen környezetben sem tanul meg többet a kisgyerek, mint formulákat. Ezeket meg kell tanulnia, de a formulák felmondása még nem imádság. Ellenben ha az édesapa esténként a térde közé állítja hároméves kisfiát és avval kezdi, hogy "most beszélgetni fogunk a jó Istennel" - és csakugyan beszélgetni kezd. Miről? Arról, ami éppen gondját vagy örömét alkotja. Megköszön valamit, aminek a család nagyon örül. Kér valamit, amire a családnak nagyon szüksége van. Vagy például bocsánatot kér a jó Istentől azért, hogy idegességében elrontotta a vasárnap délutánt. És a saját szavaival teszi mindezt. Kisfia így tanulja meg, miképpen kell imádkoznia mindenkinek, akár kicsi, akár nagy, akár gyerek, akár felnőtt.

Hogyan fogalmazzuk meg a kisgyerek első imáit? Csak olyan szavakat használjunk, amilyeneket megért. A fejlődése későbbi so- ránlassan gazdagodó Isten-kép legelső és uralkodó vonása az legyen, hogy Isten valamennyiünk égi édesapja. Nekünk, akik megszoktuk a Miatyánk frazeológiáját, furcsa így hallani, de a kisgyerek viszont mindennapi életében sohasem hallja az "atya" szót, neki sokkal furcsább és szokatlanabb egy olyan valakihez fordulni, akinek sem létét, sem lényegét konkretizálni nem tudja. Ha azt a szót hallja, hogy "kanál", azonnal - mondjuk így - "kapcsol"; megjelenik tudatában annak az evőeszköznek a képe, amelyhez az éhség csillapodásának és a jó ízeknek az emléke fűződik. Ha a "labda" szót hallja, megjelenik tudatában játékszerének a képe és a játék sok kellemes emléke. Ha az "atya" szót hallja, nem jelenik meg tudatában semmi, mert mindennapi életében senkit "atyának" nem neveznek, senkiről mint atyáról nem beszélnek. Hogy ki az édesapja, azt tudja. Aki térdére ülteti, aki játszik vele, aki fagylaltot vesz neki, aki sétálni viszi, aki olykor rámordul, sőt a fenekére is ver. Aki olyan boldogan tudja őt magához szorítani, vállára venni, másoknak vele dicsekedni, még a jobb falatról is javára lemondani, akinek az arcán azonnal kivirágzik az öröm, amikor őt, a gyermekét meglátja. Csak az édesapjához való viszonuláson keresztül ismerheti meg a kisgyerek az evangéliumnak a leglényegesebb tanítását, azt, hogy Atyánk az Isten. Ne felejt-