A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-05-01 / 5. szám
- 212 kommunikáció" szót... Teréz hiába mutat a falra, jelezve, hogy igen szépek a freskók, s hogy ő csak azokban gyönyörködik... "Valószínűen felismerte hosszú hajamról és arcomról, hogy még csak gyermek vagyok, végül is jóságosán rám nevetett és eltávozott... Ha tudtam volna olaszul beszélni - teszi hozzá kármelita nővérének írt levelében - megérttettem volna vele, hogy én is jövendő kármelita vagyok, de sajnos, Bábel építőinek jóvoltából, ez lehetetlen volt." Esténként lukszus szállodai szobájuk szőnyegjére telepedve cserélik ki a lányok aznapi tapasztalataikat s Teréz kiváló utánzótehetsége révén hangos kacagásra fakadnak, míg a szomszéd szobából át nem üzennek, hogy a Martin kisasszonyok zaja megint túllépte a hatért... - Teréz jókedvének a pápai kihallgatás vet véget. A jelenlévők megbotránkozott pillantásai ellenére is ki akarja könyörögni a pápától, hogy 15 éves kora ellenére a Kármelbe léphessen. Könnyek között hagyja el a Vatikánt. Úgy érzi magát, mint a kis Jézus játékszere, amit sutbadobtak... De szíve tele van békével. "Akarok mindent, amit Ó akar" - írja a liziői Kármelbe. A társaság még megnézi Nápolyt, mellette Pompéjit, majd visszaindulva útba ejtik Assisit, Firenzét, Pízát, Genovát, aztán Nizzát, Marseille-t. - Hazaérnek. Eltelik a karácsony s csak az Aprószentek hozzák meg az annyira várt püspöki döntést: ha a Kármel elöljárója jónak látja, felveheti a 15 éves Martin Terézt. A főnöknő azonban csak húsvét után nyitja meg előtte a kolostorkapuját. 1888 április 9-én Dehtroétte abbé, aki továbbra is esküdt ellensége ennek a "gyerekkalandnak", ezekkel a szavakkal adja át Terézt a kármelitáknak: "Hát csak énekeljék a TeDeumot! Mint a püspök delegátusa, átadom önöknek ezt a 15 éves gyereket, akineka belépését annyira akarták. Szívből kívánom, hogy ne csalatkozzanak reményeikben, de ha mégis úgy lesz, én már most felhívom a figyelmüket: a felelősséget önöknek kell vállalniuk!" - Teréz egészen nyugodt. Magában ezt ismételgeti: "Itt vagyok! Most már örökre itt vagyok!" Szeder Mihály A lőcsfalvi pap naplójából: V olt nagy izgalom a plébánián. A konyhában Julis asszony sürgött- forgott. Fürdővizet készített, cuclit forrázott, tejesüveget mosott és melegített. A kos árban pedig egy a talált qyerek kisbaba ordított, ahogy kicsi torkán ' kifért. A dolog úgy esett, hogy a káplán úr délután bement valamiért a templomba és irgalmatlan gyereksírásra lett figyelmes. Szétnézett a templomban, de nem látott semmit sem. Próbálta megállapítani, honnan jöhet a hang, de az üres nagy
