A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-05-01 / 5. szám
- 203 áramot. A fű, virág, a fák mégcsak nem is tüsszentettek, mikor autónk kipufogója az elhasznált mérges benzingázt arcukba vetette. A természet olyan, amilyen. Hegyláncok és síkságok, kopár- ság és termőföld, tenger, tó, folyam, patak, levegő, napfény, boru- lat, eső, hó, fagy, meleg, hideg - minden elfér benne, minden megél rajta. Ezzel az emlékkel, izmaimban az utazás fáradságával indulok reggeli sétámra. Tudom, hogy egész nap egy szót sem fogok mondani. A tea kesernyés-édes íze is csak lassan tűnik el ínyemről. Mélyeket lélegzem a friss alpesi levegőből és a fenyőillat, virágillat őrzi, erősíti a tea méz édes-kesernyés ízét. A harmat fölszáradt már. Azokon az ösvényeken járok, melyek éppen meghívnak. Döngés, zümmögés, madárdal körös-körül. Az élet délelőtti koncertjének kellős közepébe léptem. Hangyák futkosnak a földön, üdvözlikegymást, cipelik élelmüket titkos vermeikbe, készülnek a télre. A méhek a virágok között zümmögnek. Mézet gyűjtenek maguknak, a medvéknek is. Hordják a viasznak való anyagot, építik a raktárt olyan szimmetriával, mint a rómaiak, görög mintára, a Panteont. A fenyők, mint sötétzöld gyertyaszálak csepegik a gyantát. A nap szikrázó fénye szinte lángragyűjtja őket. A sötét árnyak szertefutnak a fénytől. A nagyszombat liturgiája, a húsvéti gyertya gyújtása, Krisztus megváltó-misztériuma elevenül meg itt, ebben a fényben. Krisztust, a világ világosságát hívjuk akkor, a méheket dicsérjük, hiszen tőlük kapjuk a viaszt. A fény, az öröm, a megváltás tölti be a hegyoldalt és az száll, csordul lefelé a völgybe. A szétdobált gyerekkönyveket rendezgettem a nappali polcain. Itt -ott belepillantottam egyikbe-másikba. Színes rajzok, mesék, versikék. Talán a mesekönyvek mesevilága járt velem, mikor reggeli sétámra indultam. Képzeletem élesen figyelte az utakat, a tó vizét, az emelkedőket, fordulókat, szikIákat, patakokat, a fenyőerdőt. erdei iskola Mire kedvenc helyemet, a magaslati tisztást elértem a csobogó patak mentén és elhelyezkedtem egy sziklán, úgy tűnt, hogy nem üldögélek egyedül. Népes társaság vesz körül. Körülöttem őzek állnak, vagy heverésznek a fűben, az á- gakon cinkék csipognak és nem messze tőlem egy barnaszőrű medve
