A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-04-01 / 4. szám

- 151 Először is kétségtelen: a legkülönbözőbb műveltségi körökhöz tartozó népeknél, a még csak vadászatból és magukat gyűjtögetésekből fenntartó törzseknél is - az emberiség történelemelőtti korszakában már megtalálható a világ és az ember teremtéséről szóló mítosz. Szinte minden népnél megmutatkozott az érdeklődés az u- tán, hogy miként indult el útjára az első ember és vele a történelem. Ezekben a mítoszokban az első emberpár ügy jelenik meg, mint akik a Teremtő akaratából boldogan, szenvedés nélkül élnek és a halál tragikumát nem ismerik. Mindenben bővelkednek, dolgozniuk nem kell, a természettel is teljes békében élnek. De egyszerre vége szakad ennek a boldog állapotnak, amikor az ember az Isten parancsát megszegi, valamiben hibázik, pl. alszik éppen akkor, amikor Isten a halhatatlanság ajándékát akarja megadni neki, vagy életébe beleszól az Isten ellensége. Elveszti tehát halhatatlanságát, kemény munka, betegség és minden baj lesz az osztályrésze és elindul azon az úton, a- melyen az emberiség ma is halad.

Egyes mítoszokban ezen a képen még más vonásokat is találunk: a paradicsomi boldogságban élő ember életközösségben van teremtőjével, ugyanis maga a teremtő is a földön él és csak akkor tér vissza a mennybe, amikor az ember ezt az életközösséget megtagadja, fölbontja. A paradicsomban az ember örök ifjúságát az élet vize biztosítja. Az ember nemisége csak akkor jelentkezik, amikor bűnének következtében elveszti halhatatlanságát. Egy, az isten által tiltott, fa gyümölcsének az élvezése ébreszti fel az emberben a nemi ösztönt. Több mítoszban a kis értő a kígyó, a kígyó viszont anemiség- nek a szimbóluma. A paradicsomi boldogság elvesztéséért sok esetben az asszony felelős.

A* afrikai népeknél sok helyen megtalálható a paradicsom mítosz, a legtöbb esetben nem is lehet keresztény vagy izlám hatásra visszavezetni. A kongói pigmeus törzsek mítosza szerint kezdetben a legfőbb lény, mint atya, együtt élt az emberrel. Az őserdőben volt a paradicsom. Az első embernek ebben a boldog állapotban nem kellett dolgoznia. Az isten tilalma csak az volt, hogy az ember ne kutasson u- tána. A kíváncsi asszony azonban benézett a legfőbb lény kunyhójába, de belőle csak a karját látta. Az isten megátkozta őt avval, hogy fájdalommal szülje gyermekeit. Az isten, mivel az ember megszegte tilalmát, magára hagyta az embert, de előbb szerszámokat adott neki. Amikor az isten elment, vége lett a boldogságnak is, és mintha az egész természet követni akarta volna urát: eltűnt a víz, a gyümölcs, el az állatok. Az embernek csak nagy fáradsággal sikerült csak magát fönntartania, de végül is elkerülhetetlen halál várt reá. A legnagyobb