A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-03-01 / 3. szám

- 105 a halálban és feltámadásban részesít minket. És a megkezdett öröké- letmár az örök die sós ég magva bennünk. Gratia est semen gloriae. Egy bizánci lelki írónál olvassuk (szavai összefoglalják a keresztény hagyományt): "Azoknak az embereknek, akiket hármas korlát - a természet, a bűn és ahalál - választott el Istentől, a feltámadt Ur megadta azt, hogy teljesen birtokolják őt és közvetlenül egyesüljenek vele, minthogy eltávolította a három akadályt: a természetét megtestesülése által, a bűnéthalála által, a halált feltámadása által." A megközelíthetetlen Isten szenvedett és meghalt értünk a kereszten. Ez a Szeretet mérték nélküli mértéke: ez az isteni Szeretet kinyilatkoztatása. "Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért, ellenségeiért". Az élő Isten elképzelhetetlen halála: - Ő az egyetlen igazán Élő! - valamiképpen eltöröl minden halált, megsemmisíti a halálra szánt emberi lény állapotának minden nyomorúságát. "Az Élet elnyelte a halált! "

A halálba induló, búcsúzó Jézus arról biztosította övéit, hogy vele lehetnek majd. Főpapi imájában ezeket mondotta: "Most hozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világon, hogy örömöm teljesen az övék legyen... Atyám, akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amit te adtál nekem, hiszen te szerettél engem a világ teremtése előtt... Megismertettelek velük és meg is foglak ismertetni, hogy a szeretet, a- mellyel engem szeretsz, bennük legyen és én őbennük" (Jn.17).

Hol találjuk meg a Feltámadottat, aki minket is feltámaszt Lelke által? Hogyan egyesülhetünk vele, hogyan vállalhatunk sorsközösséget vele? A Feltámadt Krisztus mindenütt jelen van, ő mozgatja az egész világtörténelmet egészen addig, míg az egész vajúdó teremtés vissza nem tér az Atyához, hogy Isten legyen minden mindenekben. De a történelmi Krisztus a szenvedő Szolga, a kereszten elvérző és - Pascal szavaival - a világ végezetéig haláltusát vívó Krisztus. Krisztus maga is velünk sír és sóhajtozik, míg valamennyien új életre nem születünk és el nem jutunk teljességére. Az Egyházban többé már nem szenved egyéni, fizikai testében. Éppen mivel feltámadott, képes megjeleníteni, aktualizálni életet adó szenvedését és halálát. Ezt főképp a keresztségben és az Eucharisztiában, általában a szentségeken keresztül teszi. Az Egyház Krisztus ős-szentsége, ennek a szentségnek a kivirágzása a szentségi rend, amely állandóan aktualizálja számunkra a megváltást. Csak ki kell tárulnunk hittel, be kell fogadnunk kegyelmét reménységgel és gyümöl-