A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
- 10 a formula tökéletesen be is illeszkedik az antik Kelet antropomorf teológiájába. De a zsidóság Jahwe-tisztelete és a környező népek poli- teizmusaközötti lényeges különbséget nem a terminológiában kell keresnünk. A különbség abban áll, hogy egyedül a monoteizmus ismeri föl: az Isten csak az embert teremtette a maga képére. A politeiz- mus evvel szemben isteneinek természetét, világát az ember képére alkotta meg, sőt számos elemet a létező világnak az ember alatti szférájából kölcsönzött ki. A politeista bölcselő vagy költő, amikor azt hangoztatja, hogy az ember az istenekhez hasonló, nagyon keveset állít: az embert nem tudja kiemelni abból az állati szintnél nem magasabb világból, ahová istenei is állandóan és természetük szükségszerűségével lemerülnek. Evvel szemben az egyistenthívő zsidóság körében az emberről, mint Isten képéről beszélni nagy, de merész dolog is volt. A bibliai teremtéselbeszélés írója hallatlan valamit állít. De népének lelkét mély tisztelettel tölti el az ember, mint ember i- ránt. Elbeszéléséből ugyanis Izrael megérti, hogy őmaga minden tagjában jobban Jahwéé, mint önmagáé, vagyis: amint a hetedik nap végső értelme a szövetség-kultuszban található meg, így az ember is, mint a teremtés koronája, Istenhez való hasonlóságával a szövetségről beszél. Amint Jahwe szoros kapcsolatban áll választott népével, így Jahwe, a világ teremtője is szoros kapcsolatban áll az emberrel. De mi ez a szoros kapcsolat? Semmit sem tiltott jobban a mózesi törvény, mint azt, hogy Jahwét, aki tűzoszlopból beszélt népéhez, bármi módon képpel vagy szoborral ábrázolják. Ezért volt Izrael legelső förtelmes bűne, hogy míg vezére a törvény átvételére készült magányában, népe Jahwét az egyiptomi ápiszbika aranyszobrában tisztelte. A bálványimádás ellen hozott törvény nemcsak az állatábrázolásokat tiltotta, hanem azt is, hogy Jahwét férfi vagy nő alakjában tiszteljék. Érthető ez olyan kultúrkörben, amelynek népei panteonjukban istenek és istennők egész seregét tudták megnevezni. Tehát semmi sem érhet bennünket váratlanabbul, mint az, hogy a legszigorúbb Jahwe-kultúsz nagy reneszánsza idején, aKr.e. 5. században a teremtéselbeszélés szerzője az emberről, mint Isten képéről emlékezik meg. Térjünk csak vissza a többször idézett EnumaElis-hez. A babiloni főistenségnek, Marduknak magasztalására írt hősköltemény, amint említettük, azt is elmondja, hogy mint alkotja meg Marduk az embert. Remekművet akar csinálni, ezért mondja: "Erekbe akarom zárni a vért, csontokat akarok támasztani: embert akarok teremteni. Feladata az lesz, hogy az isteneket szolgálja". De hogy az embert megalkothassa, a lázadó istenek közül az egyiknek, Qingunak,
