A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)

1974-02-01 / 2. szám

lélekgyógyász mondja

87

serdülőt "békénkell hagyni", "hadd kísérletezzen maga", "hadd találjon rá magától a megoldásokra". Ezek az elvek épp olyan hamisak, mint ellentétjük, a túlzott tekintélyre alapuló nevelés. Amire a serdülőnek szüksége van, az a kapcsolat, az érintkezés, a párbeszéd, az ellenkezés és ellentétes nézőpont, amit csak a felnőttnél találhat. Ha valaki lekicsinylianemzedékek közti viták fontosságát, nagyot téved. Sokszor csak az ötlik szemünkbe, hogy a serdülőt "semmi sem érdekli" s nem vesszük észre, mi minden kezdi érdekelni és lelkesíteni - irodalomtól bélyeggyűjtésen át a csillagászatig - ha egyszer rátalált a "maga" felnőttjére.

O

h

a a párbeszéd, a dialógus nem áll fenn a szülő és gyermeke között, i ne csodálkozzunk, ha a szülői tekintély a rövidebbet húzza. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a sokszor tragédiának tartott 'felszökés hazulról" nem mindig a "szakítás" jele a szülőkkel, acsaládi környezettel kapcsolatban. Nem egy olyan esetet ismerek, amikor a serdülő akkor kezdett őszintén "beszélni" a szülőkkel, amikor nem velük lakott. - Azt persze nem könnyű megállapítani, van-e egy családban igazi dialógus a szülők és gyermekek közt. A gondolatok kicserélése, a kommunikáció a legkülönfélébb formákban valósulhat meg. Sokszor a legdiszkrétebben a legigazibb. Ismerek olyan szülőket, akik reggeltől estig fecsegnek a gyerekeikkel s nevelési módszerükben egyik sikertelenség követi a másikat. Az olyanok is már előre elvesztették a csatát, akik egy esti ünnepélyes megbeszéléstől várják a csodát.

Mindig készenkell lenni végnélküli beszélgetésekre serdülő lányunkkal vagy fiunkkal, amikor problémáikkal állnak elénk. Méghozzá azzal a tudattal, hogy mi is tanulhatunk tőlük. Mindenesetre ne azzal kezdjük, hogy. "Értem. Tudom. Enis átestem ezen; meg is mondom, mit kell csinálnod". Ismerjükel - legalábbönmagunkelőttbecsülettel- hogy serdülő gyermekeinknek megvannak a maguk komoly problémái, amiket nem lehet tapasztalatunkra hivatkozva megoldani. Nekünk felnőtteknek is megvannak a magunk megoldatlan problémái; mi se vagyunk olyan jaj-de-nagyon megelégedve életkörülményeinkkel, társadalmunkkal, a magunk felnőtt világával - s ha őszinték vagyunk, még azt is észre kell vennünk, hogy a magunk problémáit mi sem tudjuk mindig megoldani.

A párbeszéd lényege a "másik" figyelmes meghallgatása. Igyekezet arra, hogy mi is az ő szemével lássunk, azőbőrével érezzünk. Ha van valami igazság abban, amit mondanak, ismerjük el. De ne hallgassuk el a véleményük mögött rejlő esetleges veszélyeket sem. Mit mondhatunk például annak a gyerekünknek, aki nem akar maga