A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-02-01 / 2. szám
58 római séták lőtte. A máglyán megégetett domonkos Savonarólának * Firenzéjében született 1515. július 21-én. Mint gyermek a Szent Márk kolostor szerzeteseinek ministrált. A kolostor celláiban, termeiben azonban nemcsak Fra Angelicó virágfűzéres angyalait, szende Madonnáit és jóságos Krisztusait csodálhatta meg, hanem kezébe vehette az alig több mint negyedszázada eretnekként kivégzett, erkölcsöket újító, dörgő szavú hitszónoknak a cilíciumát**, imakönyvét és írásait is. Amikor jóval később, 1558. decemberében a római domonkos kolostor tudós szerzetesei IV. Pál pápa utasítására a tiltott könyvek jegyzékén, az "index"-en dolgoztak, kénytelen-kedvetlen szembe kerültek a már érvek óta kínzó problémával: igazhitűnek nyilvánítsák-e Savonarólának, az ördöngős újítónak (mások szerint boldog vértanúnak) az iratait, vagy pedig bélyegezzék meg mint eretnek, szakadár és vakmerőén botrányt keltő tanokat. A "boldog vértanú" tisztelői imahadjáratot hirdettek, hogy boldogjuk becsületét megmentsék. Néri Fülöp, az egész városban ekkor már ismert és tisztelt pap is ott imádkozott a domonkos templom egyik utolsó padjában, amikor egyszerre beállt nála az az állapot, amelyet mindenki elől igyekezett rejtegetni. A domonkos szerzetesek patikájuk minden csípős aromáját az eszméletlennek látszó papocska orrához tartották, de amitől még a halott is tüsszenteni kezdett volna, nála hatástalan maradt. Amikor elragadtatásából * A ferrarai születésű (1452), nagyhatású egyházi szónok és domonkos szerzetes, Girolamo Savonarola, két rendtársával együtt szenvedte el a halálos ítélet végrehajtását. Legújabb kutatások szerint felakasztották őket, utána tetemüket égették el máglyán (1498.máj.23.) a hatóságok. Tragikus sorsa kizárólag politikai ambícióinak következménye. A Mediciek átmeneti tehetetlenségét és egy francia megszállás (Vili. Károly hadai) zavarait követően szervezte meg Firenzében sajátosan vallási alapokon nyugvó "demokráciájátPolitikai ellenfeleinek si került a pápától (VI. Sándor, 1492-1503) szentbeszédtilalmat kieszközölni Savonarola címére.Miután sem ennek a tilalomnak, sem a rendháza feloszlatását előíró rendeletnek nem engedelmeskedett, kiközösítették. Mikor a pápa személyét kezdte támadni s megválasztásának érvénytelenségét hirdette, Róma in- terdiktum (istentiszteleti szertartás-tilalom) alá vetette Firenzét. Ez kijózanította még firenzei híveit is. A városatyák megrohamoztatták San Marco kolostorát. Savonarolát két rendtársával börtönbe csukták, ahol kínvallatásnak vetették alá s utólag a vallomásaikról készített jegyzőkönyvet is meghamisították - így tudták "eretnekekként" elítélni őket. ** Durva anyagból készült vezeklő ruha. Mint alsóruhát viselték. Néha csak vezeklő övből állt, amelyet közvetlenül a testen viseltek és olykor szúrós szögekkel, drótdarabkákkal láttak el.