A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-12-01 / 12. szám
538 remete a rengetegben kihagyásokkal, közbeszúrásokkal, célzatos kiegészítéssel. - A szentek életéhez fő forrásoknak tekinthetjük a feliratokat (főkénteredeti sírfelirataikat), hivatalos világi adatgyűjteményeket, emlékiratokat (közéjük számítva életrajzukat is), egyéni levelezésük ránk maradt darabjait, az ünnepeiken elhangzott dicsőítő beszédeket s krónikások és történészek róluk szóló munkáit, amelyek - mint látni fogjuk - korántsem egyenlő értékűek. GYORSFÉNYKÉP: Maria di Rosa S\sznriális nőgondozás egyik előfutár jót tiszteljük benne. 1813-ban született az észak-olaszországi Bresciában s ott élt 1855-ben bekövetkezett haláláig. Tizenhét éves korától kezdve foglalkozott szociális munkákkal. Gyári munkáslányok, kórházi betegek, süketnémák tartoztak védencei közé. Egészsége sohasem volt robusztus, talán ezért is hallotta meg finom érzékkel az Úr hívását, Akit elsősorban szenvedő embertársaiban akart szolgálni. 1840-ben kezdi szervezni a "szeretet szolgálólányainak" társulatát, akik főként a beteg és szegény leányok vallási és anyagi természetű gondozásával foglalkoznak. Az Észak-Óla szó rszágban folyó harcok (az osztrákokkal s főként a "bresciai hiéna" kegyetlenkedései) 1849-ben, 1852-ben pedig a kolerajárvány ad neki és társulatának bőséges alkalmat a keresztény irgalmasság cselekedeteinek hősies gyakorlására. 1954-ben kanonizálták. Emléknapját december 15-én üli a liturgia. Cser László: Remete a rengetegben (svájci nyár) A zon kapom magam, hogy rendetlenül élek. Órámat - itt Svájcban! - elfelejtem felhúzni és megáll. Alszom, mikor álmos vagyok, itt-ott bekukkantok valami étkezdébe, de az éppen akkor zárva van. Magamnak főzök tehát, lehetetlen órákban, szörnyű kotyvasztásokat és azt jó étvággyal eszem meg. Félnapokat járok, amerre csakút vagy ösvény vezet. Elbámészkodom azon, hogyan javítják kerékpárjukat a gyerekek és hogyan legelnek a tehenek. Nézem a vizet, fákat, embereket. Alig beszélek valakivel, mégsem érzem magamat egyedül. Egy év tizenkét hónapján át pontos beosztással dolgozom. Hajnalban kelek, éjfélkörül fekszem. A karórám at nézem reggeltől estig. Szolgálatban vagyok, mindig mások Pihenő