A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-09-01 / 9. szám
410 Barabanov tát vagy hazájukban az emberi jogok lábbaltiprását vágják a fejükhöz. Ilyenkor hirtelen elhallgatnak, majd kis lélegzethez jutva hangos tiltakozásba kezdenek és hazugságot hazugságra halmoznak. Aki az igazi állapotokat ismeri, azt szinte fizikai rosszulléttel tölti elaza sok, a valósággal éppen ellentétes megállapításuk, amely mögött tulajdonképpen hittestvéreik és embertársaik szégyenletes elárulása lapul. Nem egyszerű ennek a magatartásnak okait előkeresni. Amikor ezek a "kiküldöttek" távoli népek elnyomásán keseregnek és sa ját fajtájuk szörnyű sorsáról nemcsak elfeledkeznek, hanem azt le is tagadják, tulajdonképpen arról tesznek bizonyságot, hogy keresztény lelkiismeretük politikai színezetet kapott. Csak azt regisztrálja, ami a "rendszer" szemszögéből előnyös. S ez a politikai elszíneződés nem- csaka keleti keresztény lelki ismeretet fenyegeti. Amikor arról szónokiunk, hogy megszervezett harcot kell kezdenünk a világot fenyegető éhínség ellen, de nem adunk enni a közvetlen közelünkben éhezőnek • amikor felháborodottan tiltakozunk kormányunk hanyag lakáspolitikája ellen, de nem gondoskodunk a közvetlen közelünkben élő otthontalanokról - amikor az egészségügyi szervek gondatlanságát ostorozzuk, de magunk egy beteg szomszádunkat se kerestük fel fájdalmas magányában: tulajdonképpen nem keresztények, hanem farizeusok vagyunk. A keresztény fogalmak inflációinak a korát éljük. Az az egység, és az a kereszténység, amikről manapság ökumenikus berkekben szónokolnak, csak a szószátyárság egysége, a nagy hang és nagy szavak kereszténysége. Az az igazi egység, amely Isten képmására teremtettségünkön, emberi egybetartozásunknak ebből eredő vágyán alapszik, nem fog megszületni ebből a csak szavakban elszánt kereszténységből. Az ortodoxiának ma az lenne a feladata, hogy szenvedéséről, a Gonosz hatalmáról tegyen tanúságot Nyugat kereszténysége előtt. Nevezze nevén az elnyomást, az erőszakot, a hazugságot, az önkényt s a tömegekre erőszakolt hallgatást és némaságot. Ezzel nemcsak elnyomott hívei igazi képviselőjévé léphetne elő, hanem a nyugati kereszténységgel is nagy jót tenne: alkalmat adna neki arra, hogy őr szinte erkölcsi felháborodást érezhessen a gonoszság és az erőszak ellenében. Az ortodoxia azonban a hallgatást és félrevezetést választja. Keresztény egységre törekvő korunknak micsoda fonáksága, amikor nem egyházak és nem az Ökumenikus Tanács, hanem az Amnesty International tiltakozik egyedül a hitük miatt bebörtönzött szovjetoroszországi baptisták ügyében! Ha a kereszténység nem reagál töb
