A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-01 / 1. szám
börtönnapló 37 Amikor a végleges megszövegezés formáját vitatták, több delegátus úgy nyilatkozott, hogy ebben a nyilatkozatban az "elnyomottak" között a kelet-európai egyházakat is meg kell említeni, a szláv kiküldöttek az orosz ortodoxia vezetésével hevesen tiltakozni kezdtek= Hoz- zászólásaikoan a nyugati sajtó ''megbízhatatlan információit", "előítélettel teli alapmagatartását" emlegették a vasfüggöny mögötti egyházak ügyeivel és helyzetével kapcsolatban. Parázs vita fejlődött ki; egy francia delegátus kereken kijelentette, hogy itt a Tanács szavahihetősége forog kockám milyen alapon emlegetik a kisebbségek szervezett elnyomását a nyugati világban, ha ugyanakkor keletről egy szót sem ejtenek? A delegátusok többsége azonban nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni a vasfüggöny mögötti egyházak képviselőit s a nyilatkozat végső formájában a már említett nyugati államok felsorolásához csak annyit főztek hozzál "más országokat is lehetne még itt említeni". Ez nagyjából a genfi 'ökumenikus bürokráciának" (az ellenzék így emlegeti őket) a mai arculata. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a főtitkár, Philip Potter őszinte keresztény meggyőződésében, jóakaratában senki sem kételkedhet. Ő maga a támadások tüzében bizonyos keserűséggel emlegetett maradi gondolkodású keresztény köröket, akik álszent botránkozással szeretnék elgáncsolni az ő irányzatát s ebben a sajtó is sokszor segítségükre van, mert szinte kizáróan a Tanácsnak csak erről a "harcos" arcéléről írja beszámolóit s elhallgatja vagy minimizálja azokat a komoly munkákat, amelyek a Tanácsban a "tisztán teológia" vonalán folynak. - Annyi mindenesetre biztos, hogy az Ökumenikus Tanács "taktikai mozdulatai" mögött nem áll a tagok egyhangú jóváhagyása. Egy Iólnevelt őrilány Irásalbólt szerint fejezzük ki magunkat • nem szoktak börtönbe ke- rülnl. Johanna von Gottfried mégis odajutott. Igaz, nem hosszú időre; mindössze két hetet töltött "drótkerítés mögött" s nem Is rossz társaságbant Dorothy Day, az amerikai keresztény munkásmozgalom Great Old Ladyje és egy tucatnyi apáca Is volt vele, őrizetbevétele alkalmával pedig a férfiak csoportjában Is akadtak konzervatívabb Időkben nem börtöntölteléknek száO ■ólnevelt úrilányok - hogy egy mólóban lévő kor fogalmai