A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-07-01 / 7. szám
az egyházak belső ellenzéke 313 kadáshoz,és földalatti mozgalmak kialakulásához vezetett. 1917-ben különösen az ortodoxia került nehéz helyzetbe. Az állam és egyház kapcsolatának konstantini hagyományába kövesedve került abba a helyzetbe, hogy az addig oltalmaz ójának és védőjének számító államhatalom máról-holnapra nemcsak halálos ellenségévé alakult, hanem teljes közreműködést várt el az egyháztól. A hűszas években jóhiszemű ortodoxokból létesülő, a hatóságoktól azonban tulajdonképpen a belső bomlasztás céljaiból jóváhagyott "élő egyház" mozgalom csak azért nem tudott nagyobb eredményt elérni, mert a hagyományaihoz hű ortodox hívek többsége gyanús szemmel nézett a mozgalomra, és mert 1923-tól kezdődően a moszkvai pátriárkátus fokozatosan feladta a rendszerrel szemben tanúsított ellenállást. A szovjet hatalom és a keresztények között azonban a második világháború után sem szűnt meg a feszültség. Alapja az a korlátolt rosszakarat, amelyet az állam a vallással szemben tanúsít s amely a nyugati keresztény világban manapság teljesen ismeretlen (a nyugati kereszténység krízisének a szekularizáció jelenségei, nem az államhatalmak az okai). A szovjetvilágban ma tapasztalható belső ellenzék, az egyházi vonalon, tulajdonképpen annak a kíméletlen üldözésnek az eredménye, amelyik 1959 és 64 között, Kruscsev érájában, nem vértanúk "teremtésével", de minden előzőt felülmúló adminisztratív terrorral felére csökkentette a szervezett egyházak megmaradt templom-állományát. A papok működési engedélyének megvonása, a templomok bezárása a híveket nemcsak az állami hatóságokkal, hanem a szótlanul engedelmeskedő egyháziakkal is szembe állította. Az orosz baptisták között 1961 után szakadásra vezettek ezek az ellentétek, a katolikus litvánoknál és a moszkvai pátriárkátusban pedig egy erőteljes ellenzék kialakulására. Az ellenzék és a szarni zdat-irodalom 1959 óta Nyugatra is eljutott azoknak az írásban lefektetett tiltakozásoknak, törvényszéki tárgyalási riportoknak, vallási témákkal foglalkozó műveknek jó pár példánya, amelyek tulajdonképpen első jelenségei az orosz írók későbbi szamizdat-irodalmának (annak első darabja a két író, Szinjavszkíj és Daniel perének jegyzőkönyve volt 1966-ban). 1959/60 Levityin-Krasznov egyházvédelmi iratainak a megjelenési éve. 1965-ből származik a két baptista lelkész, G.K. Krjucs- kovés Vinsz, Brezsnyevhez intézett vallási program-irata. N. I. Esli- man és G.P. Jakunyin, ortodox papok Alexej pátriárkához és Pod- gornyi elnökhöz 1965 októberében juttattak el panaszfeliratot. B. V. Ta- lantov beszámolója a kegyetlen kirovi (Moszkvától 450 mérföldnyire észak-keletre) egyház üldözésről 1966-ban látott napvilágot. A vallási szamizdat-irodalom termékenységére jellemző, hogy
