A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-07-01 / 7. szám
314 az egyházak belső ellenzéke csak Nyugaton és csak 1968 novembere és 1971 januárja között 191 i- lyen természetű írás ismeretes. 105 közülük a baptisták tollából került ki és mintegy ötven ortodox hívek munkája. Vannak köztük csak röplap jellegű felhívások, de vannak többszáz oldalt kitevő vallásos munkák is. Mindez csak kis töredéke a valóban közkézen forgó vallásos szamizdat termékeknek. Nagyon sok közöttük a tiltakozás. Az egyik ilyen (baptisták panasza gyermekeik hitoktatási lehetőségeinek megnyirbálásával kapcsolatban) 1453 édesanya aláírásával van ellátva. A vallásos szamizdat mögötthívő közösségek tömege áll; ellentétben a tisztán irodalmi sza- mizdattal, amelynek tábora csak a műveltebb értelmiségiekre korlátozódik. A baptista szamizdat az üldözésekkel, az elfogottak szomorú sorsával, megkínzásukkal foglalkozik főként. Az ortodox szamizdat szovjet vallási állapotokra vonatkozó kritikája sokkal változatosabb s az is feltűnő, mennyire egymással ellentétes felfogású szerzők kezűéből kerül ki. A baptista iratok egységesebb témája (a vértanúságra felkészülés) abból érthető, hogy létükben vannak fenyegetve. Amiről a vallásos szamizdat lerántja a leplet Ebből a földalatti irodalomból tudjuk meg, hogy a keresztény körök a Szovjetunióban a XX. pártkongresszus idején (1956) reménykedve néztek a jövő elé. Kruscsev vallásüldözése teljesen váratlanul érte őket. írásaik lerántják a leplet az adminisztratív terror alkalmazásának különféle módjairól és fontos forrásmunkák így az orosz kereszténység történetéhez. Az említett Esliman és Jakunyin levél például arról tudósít, hogyan avatkozik bele az állam lépten-nyomon a vallási ügyekbe s mennyire függőben vannak tőlük a vallási vezetők. Telefonutasítások, szóbeli rendelkezések, soha írásba nem foglalt s ezért "hivatalosnak" sem bizonyítható intézkedések alkotják annak a kapcsolatnak áthatolhatatlan ködét, ami az állam egyházügyi hivatala és a moszkvai pátriárkátus között fennáll. Egy másik szamizdat termék szóról-szóra idézi a legfelsőbb szovjetnek egy 1962-es, titokban tartott rendeletét, amely az 1929-es vallási törvénykezésnél jóval szigorúbb és "jogi" alapját képezte az üldözéseknek. Hasonlóképpen ezekből az írásokból tudjuk meg egész részletesen, hogyan használja az állam a törvényben előírt templom- és lelkész-regisztrálásokat arra, hogy templomokat becsukjon, papokat áthelyezzen vagy működési engedélyüket megvonja. Amíg a sztálini idők üldözéseit a titkosrendőrség vitte végbe, most az állami hivatalnokok a végrehajtók. Azt is a szamizdatból tudjuk meg biztosan (bár hírek erről előbb is kerengtek), hogy a papi utánpótlás kérdésében nem az egyházé, hanem az államé a végső szó a jelöltek felvéte
