A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-07-01 / 7. szám
294 lelki vezető fáklyái mellett haladnák a világ sötétségében. Isten akarata irányító útjelzőjük. Kiolthatatlan szeretet a melengetőjük ebben a hideg világban. Tudják, hogy földi céljaik is lehetnek és vannak is, de azok mind alá vannak rendelve a legfőbb célnak, amiért Isten őket ebbe a világba küldte. Aldous Huxley, (angol író, sokoldalú tudós és mély kultúrájú ember) a "Cél és eszközei" című értekezésében ezeket írja: "Az eszményi ember a rendetlen ragaszkodásoktól mentes ember. Nem ragaszkodik rendetlenül testi érzéseihez és a test érzéki megnyilvánulásaihoz. Nincs benne rendetlen ragaszkodás a hatalomhoz és javak bírásához. Nem ragaszkodik a benne felgyúló haraghoz és gyűlölethez. Nem ragaszkodik rendetlenül kizárólagos ’szeretetekhez’ (vagyis nincsenek benne rendetlen ragaszkodások általa kizárólagosan szeretett tárgyakhoz, helyzetekhez és személyekhez). A rendetlen ragaszkodástól való mentesség magával vonja az összes erények gyakorlását. Jelent egyúttal határozottan ’igenlő’ magatartást a világ felé" (Ends and Means). Es ez természetes is, hiszen a világban vagyunk és élünk Isten akaratából. Nem, mint a hindú vallások tartják, hogy száműzettünk bele. Maga Krisztus, aki megváltott bennünket, sem kéri az A- tyát, hogy vegyen ki bennünket ebből a világból, hanem csak hogy óvjon bennünket ebben a világban a gonosztól. Hiszen itt, szintén Isten teremtő akaratából, nagy feladatok megoldása vár ránk. Itt hágy bennünket ebben a világban, bár nem ebből a világból valók vagyunk már. Aiemcsak a történelem igazolja, hanem amai modem élet is mutat- ||ja, hogy az emberiség fejlődésében és haladásában azok veszik ki az oroszlán-részt, akikben nincsenek rendetlen ragaszkodások. Nem a hatalmaskodó diktátorok, nem a siker, érvényesülés, dicsőség u- tán törtetők (legyenek azok bár híres tudósok, művészek, sportemberek vagy a gazdasági élet, a politikai élet vezetői), nem az élve- zet-hajhászók, nem a modem kényelem-terémtő lajhárok, hanem az önmagukról önzetlenül megfeledkező, életüket nagy céloknak szentelt kitartó munkások (tehát a dedikált tudósok, művészek, szakemberek és vezetők) viszik előre az emberi művelődést és haladást. A rendetlenül ragaszkodók, bármily lángeszek legyenek is, inkább kerékkötői a haladásnak, örökös bajkeverők, tragikus események és válságok kirobbantói lesznek. De a keresztény ember tovább is néz a tisztán evilági céloknál. 0 nemcsak az "emberek városát", hanem Isten országát is a- karja építeni már itt, földi zarándokúján... Isten országába akar jutni a végén, amikor a halál, minden ember közös sorsa, kiragadja
