A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-03-01 / 3. szám
kiáltások és suttogások' 135 kai díszített halálos ágyán. Éjszaka egyszer csak felnyög a halott; Anna, a szolgáló, odafut a halottaságyhoz s észreveszi, hogy Agnes kisimult és nyugodt vonású arcán végiggördül egy könnycsepp. Ahalott visszatér az élők közé és vigasztalást keres körükben. Anna lesz közvetítője az élők felé: "Ágnes kéreti Karint" - viszi az üzenetet a hátramaradottak világába. Karin odalép a halottas ágyhoz, de visszaretten a szeretet gesztusáért sóvárgó halottól. Kiállhatatlan férje e- lől is egyszer úgy futamodott meg a házastársi szeretet gesztusától, hogy sebet ejtett önmagán. Most azt kiáltozza: "Én élő vagyok. Nincs semmi közöm a halálhoz." Mária nem ilyen magábafordult, szeretettől elzárkózó egyéniség; ő a vígasztalás jószándékával siet a halottas szobába, de az undor győzedelmeskedik jószándéka felett. Egyedül Anna nem irtózik a halottól, mint ahogy élő korában is keblén ringatta álomba a nagybeteg Ágnest - fájdalmaiból az éjszaka és a csend nyugalmának adva. Ágnes naplóját is Anna kapja meg s lapjait forgatva fedezi fel és kelti új életre (a felvevőgép "lelki" szemével nézve) a boldogságnak egy régi pillanatát. Ágnes, már abetegség karmaiban, egy napos délutánon a kastély parkjának hintáján átélte a barátság, a szeretet emberi közelségének valóságát nővérei társaságában. Akkor jött rá, hogy jó az élet, hiszen az elröppenő gyengéd pillanatok olyan meleggé képesek tenni. Valami általános érvényű és kimeríthetetlen Realizmusa ellenére ■m és minden stílusbeli törés nélkül Bergman filmje szinte amítoszt súrolja s ahogy az már lenni szokott ilyen emberi mélységek érintésekor: valami általános érvényű és kimeríthetetlen titok megértéséhez kerülünk közelebb. A halott, aki visszatér hogy az élőktől keressen vigasztalást, miközben szolgálóján kívül mindenki elutasítja - Lear király esete ez, aki megbomlott aggyal, mindenütt elutasításra talál, csak lánya irgalmas hozzá, akit előbb maga kiátkozott; vagy az elítélt Antigonéé, akit vesztőhelyre hurcolásakor csak leánytestvére akar követni. A halál mondja ki rólunk az igazi ítéletet. Egyedül a halálba is belényúló megértés és együttérzés képesít arra, hogy ne csak valamiféle értelmet lássunk egy ember életében, hanem hogy vitálisán megértsük azt az érletet. Anna, a szolgáló az egyetlen, aki megsejt valamit ebből a titokból, mert ő fenntartás nélkül szeretett. Ezért logikus is, hogy az ő kezében köt ki Ágnes naplója. A két nővér a hagyaték, a bútorok, a kastély, az ezüst és kristálykészleten osztoznak - a naplót észre sem veszik. Anna birtokába kerül. Ő értheti meg egyedül. Bergman természetesen nem "beszél", nem "magyaráz", amikor filmjében a halál és az emberi együttérzés témáit hömpölygeti.
