A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-05-01 / 5. szám
arccal Kína felé... 5 tózkodó volt az újonnan megjelent vallási rendszerekkel szemben. Ez a tartózkodás régi és széles körökre kiterjedt kultúrájukban leli magyarázatát; ami azzal ellentétesnek látszik, azt idegenkedve fogadják. Amikor például a buddhizmus - India felől, a 2. században - először kísérletezett szellemi áttöréssel a kínai területen, igen erős ellenállásra talált. Ugyanez az ellenállás ismétlődött meg a közben beszivárgott buddhizmussal szemben a 4. és 10. században, amikor újból szemükbe tűnt, hogy tanai ellentétben állnak legdédelgetettebb hagyományaikkal (például a családi kapcsolatokról és az emberi munkáról vallott felfogásukkal). A 17. században megjelenő keresztény misszionáriusokkal szemben is gyanakvók voltak. Előbb ismerni akarták tanait és minden hithírdetőnek előbb engedélyt kellett szereznie, bizonyos vizsgálaton átesnie, mielőtt munkájába kezdhetett. Ezért emelték ki a hithírdetők is Kínában a keresztény gondolatvilág értékeiből azt, amiről tudták, hogy a sajátos kínai lélekre vonzást gyakorol. Ez az ilyen természetű missziósmunka nem volt egyszerű, de nagy sikereket hozott, melyet a szerencsétlen, ú.n. rítus viták semmisítettek aztán meg. Ezekben a nagy nézeteltérés a körül forgott, vájjon szabad-e bizonyos kínai rítusokat végezniük azoknak, a- kik keresztény hitre tértek. Ugyanezt a tartózkodást tanúsították aztán akkor is, amikor a kereszténység újból megközelítette őket s az ú.n. ópiumháborű végén (1842) újból lehetővé vált a hithírdetőknek kínai területre lépése. Mindez azonban már a múlté. Ha napjainkban tesszük fel a kérdést, vajon sikerült-e az Egyháznak leszerelni a kínaiak tartózkodását a kereszténységgel szemben, azt kell mondanunk, hogy részben igen. Bizonyíték erre a mintegy ezer hithírdető Formóza szigetén, vagy azok az 50 különböző államra szétszórt plébániák, ahol a kínai diaszpórával foglalkoznak a papok. Ezek számára szinte minden intézmény rendelkezésre áll - a katekizmustól a hittudományi főiskolákig. Egy szép napon pedig - talán nem is olyan elérhetetlen messzi jövőben - A szárazföldi Kína is megint megnyithatja kapuit a hithírdetők előtt. A kínai tömegeket - mondja egy Formózán élő nagy ismerőjük, Msgr. Paul Cheng - különben sem lehet ateistának nevezni. A kommunizmusnak sem sikerült hitetlenné tennie őket - ha nem Kína az első keresztény hithír- etetőket is - a 17. században • gyanakvással fogadta. A hithír* detők is azért hangsul yozták ki elsősorban a kereszténységnek azokat az értékeit, amelyekről biztosak voltak, hogy vonzást gyakorolnak a kínai észjárásra.
