A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-08-01 / 8. szám
olaszok és kafol icizmus 35 hunyt Salvatore Quasimodo mondotta egyik önvallomásában: "A természet minden erejét felülmúlja Krisztus... Nem vagyok ateista... Keresztény vagyok, nem is. lehetek m ás... " Quasimodo egyébként két másik baloldali írótársával (Cassola és Gatto) nyíltan megtagadta annakidején, hogy a kommunisták ügyének legyen szószólója. Carlo Cassola, nem egy olasz irodalmi díj nyertese, azért vált meg a marxizmustól, mert annak gondolkodási rendszere teljesen képtelen a valóságot elfogadhatóan magyarázni. Ehhez a kategóriához tartozik Moravia és Parisé. Szerintük nincs értelme annak, hogy az ember és cselekedetei "értékéről" beszéljünk. Mindketten tagadnak mindent, ami nem pillanatnyi és nem érzékelhető. Moravia szerint minden csak illúzió. Parisé pedig azt tartja, hogy semmi alapunk sincs ahhoz, hogy erkölcsi normákat kényszerítsünk magunkra. A marxisták közül Pier Paolo Pasolini (a költő és esszéíró, akit a külföld inkább filmjeiről ismer) bevallottan ateista. De az 1968-as interjúban, ahol istentelenségét emlegette, mindjárt hozzátette: "Kapcsolatom az élőkkel, élettelenekkel telis-tele van misztériummal és szakrális érzésekkel. Számomra semmi sem 'csak természetes’, még maga a természet sem". Még a női felszabadulás mozgalma sem hiányzik az olasz szellemi életből. Előfutárjuk az ismert Álba de Cespedes, írónő, aki hosszú évek óta harcol műveiben a szekszuális tabúk ellen s egyik nagy regénye (II Rimorso, 1963.) embertelenséget vet a kereszténység szemére, amiért követőit megfosztja "azoktól a felejthetetlen gyönyöröktől, amiket egyedül a bűnök adhatnak". Nézeteiben jó néhány hírnévre szert tett nőtársa osztozik. így Elvira Bánót ti, aki a nőről alkotott keresztény fogalmat támadja, az abortus híve és a férfi-sovinizmus nagy ellenfelének számít. Oriana Fallaci - ma ő a legnevesebb olasz újságírónő - azzal vádolja a kereszténységet, hogy történelmi léte folyamán több háborúnak volt okozója, mint a civilizáció többi vallása együttesen. Általában keresztényellenes a beállítottsága. A második világháborút követő időkben a maguk keresztény elkötelezettségét átérző katolikusok nem kis mértékben törtekbe az o- lasz politikai élet porondjára. A nemzet kultúrális és irodalmi életében viszont megközelítően sincsenek annyira érezhetően "jelen", bár ott sem jelentéktelen, amit eddig tettek. Övék az első lépés, a- melyik lassan talán a katolicizmus reintegrálódásához vezet az olasz kultúrális élet területén. Eddigi sikerük mögött János pápa karizmatikus egyéniségének megdöbbentő hatása és a zsinat áll, amelyik e- léggé érthetően hangoztatta a világiak felelősségteljes szerepének fontosságát a katolicizmus ügyeit illetően.
