A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-08-01 / 8. szám
2 liturgia és élet kivesszük részünket ebből a megváltói műből, amelyet így az Úrral egyesülten a hívő ember is mintegy beteljesít az idők végezetéig. Krisztussal való kapcsolatunk a keresztség révén alakul ki. Ebben titokzatos módon Vele együtt halunk meg, hogy Vele együtt új életre szülessünk. Isten gyermekeivé, az Egyháznak, Krisztus titokzatos testének tagjaivá leszünk általa. így leszünk alkalmassá egyben arra is, hogy a megváltás művének állandó és folytatólagos felelevenítésének részesei lehessünk, hiszen a szentmiseáldozatban Krisztust és önmagunkat ajánljuk fel az Atyának a dicséret és hála, a bűneinkért való engesztelés és az igényeinknek és szükségleteinknek megfelelő adományok kérésének szellemében. Minden rítus és minden imádság ebben a Krisztussal való kapcsolatunkban nemesül meg és lesz igazán Istenhez méltóvá. A zsinat különösképpen hangsúlyozza is, hogy Krisztus valóban jelen van Egyháza liturgiájában. A szentmiseáldozat igazi bemutatója Ő főpapi minőségében. De Ő a kenyér és bor színében az áldozati felajánlás tárgya is, hogy aztán bennük az áldozati lakoma is O maga lehessen. Ebben az áldozati cselekményben csak a megkereszteltek vehetnek részt, méghozzá nem is csak ájtatos és imádsá- gos jelenlétük révén, hanem sokkal mélyebb kapcsolatban a cselekménnyel, amelyben ok Krisztussal egyesülten maguk is az áldozat bemutatóivá, sőt magává az áldozattá alakulnak. Ebben az áldozatbemutatásban minden hívő részt vesz. A pap az eucharisztikus áldozatban Krisztus személyét képviseli, amint az áldozatot Istennépe egész ének nevében ajánlja fel. A világi hívek pedig úgy veszik ki részüket az eucharisztikus áldozat bemutatásából, hogy a szentség vételével, az imával, a hálaadással, életük jó példájával, az önmegtagadással és szeretetgyakorlással tulajdonképpen a maguk általános papságát aktiválják (Lumen Gentium ru 10). így és ezért kerül a szentmiseáldozat a keresztény élet középpontjába. Emberi életünk ebben ériéi legmagasabb értékfokát (az által, hogy itt Krisztus főpapi teendőiben osztozhat). De ezenfelül életünk ebben az áldozatban éri el legvégső és leggazdagabb beteljesülését is (mert Isten minden kegyelmi adománya ebből a szentmiseáldozatból forrásozik). Eszkatologikus jelentősége pedig abban van, hogy a földi és ideigtartó liturgia az égi és öröknek előíze és záloga. az átélt liturgia Az átélt liturgia nem azonos az élő liturgiával. Élő liturgiáról beszélünk, amikor a liturgikus cselekmények szépségéről, mély értelmet sugárzó, imádságos igényeinket kielégítő végbeviteléről beszélünk. Az átélt liturgia fogalma viszont azt hangsúlyozza, hogy
