A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-02-01 / 2. szám

6 ge igen gyenge lábon állt. Egész életén át ki-kiúj ülő tüdőbaj kínozta. Krakkóban orvosai 3 hónapot jósoltak neki. Lassú mozgása miatt (ezzel akarta elejét venni az újabb vérzésnek) "álmodozónak", 'lek­várnak" csúfolták, nagy álmait kinevették. Nemsokára Zakopanéba, a Magas-Tátrába kellett mennie szanatóriumi kezelésre. Még itt is apostoli munkát folytatott a betegek között. Mihelyt jobban lett, en­gedélyt kért, hogy fél tüdejével visszatérhessenKrakkőba. Jő gya­korlati érzékével ekkorra már belátta; sajtóorgánumra van szüksé­ge ahhoz, hogy igazán sokat tehessen a lelkekért. 1922-benmegala-1 pította havilapját» - "Rycerz Niepokalanej", A Szeplőtelen Lovagja. Honnan terem ti elő egy nincstelen szerzetes a lap tőkéjét? Koldulás­sal - és szenvedéssel. Az olvasótábor olyan gyorsan nőtt, hogy a krakkói ház hamarosan szűknek bizonyult. Kolbét áthelyezték Grod- nőba, ahol a részben üres házban berendezkedhetett. 1926-ban az 5000 példányban induló lap már 45 000 példányt számlált. De közben ő ismét másfél évet töltött a Zakopanéi szanatóriumban. Mikor a vál­lalkozás kinőtte a grodnói ház kereteit is, sikerült 1927-ben Varsótól 42 km-re egy nagy telekhez jutnia. Ezen bámulatos gyorsasággal bújt elő a földből egy település; Niepokalanow, a Szeplőtelen Szűz városa. Elsőnek a kápolna készült el, utána a nyomdabarakkok. 1930. áprilisában Kolbe atya testvérére, Alfonzra bízta Niepokala- nowot, ő pedig négy rendtársával útrakelt - Japán felé. Egy hónappal Nagaszakiba érkezése után ezt a táviratot küldte elöljáróinak: - Fo­lyóiratunk megjelent japánul. Van már nyomdánk. Éljen a Szeplőte­len Szűz! Maximilian... - A "Seibo" az ország legelterjedtebb kato­likus kiadványa lett. Mugenzai-no-sono (a Szeplőtelen Szűz itt alapí­tott városa) csodálatosképpen megmenekült az atombomba robbaná­sakor is, máig virágzó munka folyik benne. A harmadik várost a Ma­labar szigeteken építette fel 1934-ben. (Közben "hazaszaladt" Varsó­ba egy kicsit, hogy az otthoni munkát is megbiztassa). - Úgy gondo­lom, - olvassuk egyik levelében - hogy minden országban létre kel­lene hoznia a Szeplőtelen Szűz egy városát, hogy ott a legmodernebb technika segítségével a napilapok, hetilapok, időszaki kiadványok, könyvek egész sorát adhassuk ki, hogy megszenteljük a társadalom minden rétegét. Az embereknek fel kell ismerniük, mibenrejlikaz igazi boldogság! De sietni kell mindezzel, nincs vesztegetni való időnk... 1 - Sietni kell,a tüdőbaj, és a prófétai látás ]láza egyaránt benne cseng ebben a mondatban. 1936-banegészségi állapota miatt elöljárói végleg hazarendelik. Ettől fogva mint gvardián irányította Niepokalanowban a több mint 700 ta- got-köztük nemkatolikusokat is - számláló közösség munkáját a Kö­

Next

/
Thumbnails
Contents