A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-02-01 / 2. szám

2

Pl. azon a tényen, hogy olyan katolikus hagyományból jövünk, amelyet egészen eltöltött a papi lelkipásztori munka; hogy van egyház, hogy a vallásszabadság a modern törvénykönyvekben legalábbis elméletileg elismert dolog; hogy még mindig vannak emberek, akik felvetik a soha el nem nyomható központi kérdést* - Igaz-e az az állítás, hogy van Isten? És milyen vonatkozásban van ez a legmagasabb, transzcendens valóság mivelünk, a mi lelkiismeretünkkel, ami sorsunkkal? Es végül; mit tudunk, mit gondolunk Krisztusról? Csakugyan igaz-e, hogy Krisztus az egyházban mindig tovább él és működik látható képviselői, azaz a szolgálati papság által?

Vég nélkül vethetnénk még fel ilyen teológiai és egzisztenciális kérdéseket. De legyen elég ennyi kérdésünk igazolására; mit tartotok a papról?

Azt hisszük, nem tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy a kérdésre első meglepetéstek után kétféle papi kép merül fel bennetek. Először az, amelyet az irodalomból ismertek. Az irodalom egész sereg papi alakot rajzolt meg, nevetségeset és komolyat, karikatúrákat és szenteket. Ezek valamiképpen bevésődtek az emlékezetünkbe. A pap alakja kedvére van az olyan írónak, akit jobban érdekel a személyek ábrázolása, mint maga a színpad, vagyis az elbeszélt tények. A pap alakja nagy mélységet hordoz, itt egyenesenkényszerítőerővel kínálkozik a párhuzam külsőmegjelenése és aközött, aminek belül lennie kellene. Két világ embere ő. "Van benne valami az oroszlánból és valami a bárányból, felebaráti szeretet és önzés, vezeklés és kényelmi hajlam, ima és világiasság, alázat és büszkeség... " így ír Leo Trésé (Vaso d’argilla, 139.0.) Sz. Pál is azt mondta magáról; - Ez a kincsünk azonban (az evangélium) cserépedényben van, hoerv a naerv- szerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.. (2Kor. 4, 7). Az irodalom ebből játékot csinált és a paradox kettőséget r annyi különböző színben ecsetelte, hogy az olvasónak nehezére esik kiválasztani, melyik típust részesítse előnyben, hogy ennek megfelelően elítélje, kinevesse, vagy csodálja és bensőleg megértse. Magyarázatul hadd utaljunk ismert írók könyveinek papi alakjaira: Manzoni, Fo- gazzaro, Marino Moretti, Barbey d’ Aurevilly, Chesterton, Bemanos, Cronin, Graham Greene, Marshall, stb.)

De azután látjuk a másik fajta papot is, és ez is igen sokféle, Azokról a papokról van szó, akik valóban éltek; a szentek, mint Páli Sz. Vince, Don Bosco, az arsi plébános, és tegyük hozzá P. Maximilian Kolbét (akit nemrég avattak boldoggá). Ezek mellett a nagyok mellett (akik ezerszámra vannak) van sok más is, jó és szentéletű papok szeretetreméltó és egyszerű alakjai; föltehető, hogy mindegyi-