A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-11-01 / 11. szám

13 m /fi/ Orbán Miklós S.J. ■ K jli séták KARIT ASZINT EZMENYEK AZ ÚJKORBAN a z újkor küszöbén a karitatív tevékenység új lendületre kapott az örök városban. - A 16. század első negyedében Rómábankétúj hitbuzgalmi egyesület keletkezett, mindkettő nagyarányú karitász- programmal. Az Isteni Szeretet Társasága 1515-ben a gyógyíthatat­lan betegeket ápoló Szent Jakab kórház fönntartását vállalta, az 1520 -ban alapított Szent Jeromos társaság pedig karitásztevékenységével az ínséget és szenvedést igyekezett minden téren enyhíteni. Támo­gatta a szemérmes szegényeket, a keresztény hitre tért zsidókat, akiket korábbi hitsorsosaik kiközösítettek, segítette a bebörtönzöt- teket, ápolta a betegeket, gondoskodott a szegények tisztességes te­metéséről. Ennek a két társaságnak megalapítása indítja el azt a korszakot, amelyben olyan kiváló szociális szentek apostolkodtak a karitász terén is, mint tiénei Szent Kajetán, Loyolai Szent Ignác, Néri Szent Fülöp és Kalazanci Szent József.* A felebaráti szeretet gyakorlására 74 új testvérület alakult Rómában 1515. és 1599. között, új kórházak nyíltak, menhelyek és árvaházak. A század utolsó negyedében már mindaz i megvalósult, amelynek érdekében az említett két társaság alakult. A 16. század lendületét átvette a 17. Ennek folyamán 34 új testvérület kezdte mű­ködését és a 18. században még újabb tizenkilenc konfratemitás csatlakozott a már meglévőkhöz. Ebben a három században a legtöbb kórház Rómában működött, az egész világon itt volt legjobban meg­szervezve a szegénygondozás; az ifjúságvédelem is fejlett volt és számos sajátos karitászmű orvosolta a társadalom sebeit. Mindeze­* Kajetán (I480*I547) a theatínusok rendjének társalapítója. Ignác (1491 •1556) a jezsuiták alapítója és első generálisa. Fülöp (I5I5-I595) Róma népszerű szentje, az oratoriánusok alapítója. József (I556^I648) a pia- rista rend alapítója.

Next

/
Thumbnails
Contents