A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-10-01 / 10. szám

30 kínai tragédia és a hazafias katolikusok mozgalmával ellentétben álló papot. A kormány ezt az ország belügyeibe való beavatkozásnak tekinti. A kínai püspökök ezután a szélsőségesen "hazafias" irányba sodród­nak. A Wang atya konszekrálásáról szóló sajtótudósításból kivehető, hogy az új püspökök jelölése sincs többé a hatalmukban. A beszámoló szerint Wang atya püspökké szentelése után ezt a nyilatkozatot tette: "Engem a kínai papok és kínai hívek, vagyis a kínai nép választott meg püspöknek. Kínai püspökök, megintcsak a kínai nép fiai, szenteltek. Erre büszke is vagyok." Vannak jelentések, melyek arról számolnak be, hogy a püs- pükjelöltek azért nem utasították vissza jelölésüket, mert félő volt, hogy ebben az esetben a kormány képes lesz a katolikus közösségen akár kívülről is hozni "megbízható" elemeket s azokat konszekrálni. A felszámolás évéi (l955-64)t IQ re Letartóztatáshullám a kato­likus világiak ellen. Az el­lenállási mozgalom lelkét, Shang­hai püspökét is letartóztatják. 1956 ^ külföldi hlthfrdetők szá­ma 1949-ben háromezer volt. Most 16 (s csak 3 van szabadon). A hazafias katolikus egyház első országos kongresszusa. „ Több templomot bezárnak. Az első, Rómától függetle­nül kinevezett püspök konszekrá- dója. XII. Plusz 3. encikllkája. inen Az utolsó papnevelde bezár­ja kapuit. 1952-ben még 16 szeminárium működött Kínában. I960 A shanghajI püspök és Msgr. Walsh, Maryknoll missziós- püspök kémkedési pere. . Betiltják a keresztelést. A hitoktatás gyakorlatilag le­hetetlenné válik. Mi történt azóta?-1965. VI. Pál az Egyesült Nemzetek szék­házában tett látogatása alkalmával Kínára céloz, amikor azt mondja, hogy minden nemzetnek ott kellene ülnie ennek a nemzetközi fórum­nak asztalánál. - 1966. A Vatikán formózai internunclatúráját nunci- atúra (követség) rangjára emeli. - 1967. A "kultúrális forradalom" a vallásnak minden, a közéletben még észlelhető megnyilatkozásával végez (hazafiassal éppúgy mint a nem hazafiassal). -1970. Walsh püspök kiszabadul és visszatér Amerikába. A pápa ázsiaiútjánHong- kongból küldi üdvözletét a kínai népnek. A Szentszék a jugoszláviai és tanzániai kínai követek útján kapcsolatba jut a kínai kormánnyal. - 1971. Tbbb pap kiszabadul a börtönből. A még életben lévő 65 püs­pök közül 45 a római engedély nélkül konszekrált. - 1972. Olasz dip­lomata szerint Pekingben nyitva van egy katolikus templom. Papja latinul misézik s szerinte Kínában nem ismerhetik el a pápa főségét, mert a kínai egyház közvetlenül az apostoloktól származik...

Next

/
Thumbnails
Contents