A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-10-01 / 10. szám

22

a celibátus története

klerikusokat, akik "a tökéletesség örve alatt" lemondanak házastársi jogaik gyakorlásáról vagy otthagyják élettársukat.

Ez volt a keleti egyház utolsó intézkedése a papi nőtlenség kérdésében. A bizánci és az orosz egyházban püspöknek rendsze-* rint szerzetest (s így: nőtlen valakit) választottak. Az etiópiai egyházak papjai szentelésük után is megnősülhettek. A keleti egyház- szakadás után Rómával újból kapcsolatba lépő bizánci rítusú egyházak ma is a trullai zsinat határozatait követik. Egyes ágai a keleti egyházaknak római befolyásra változtattak régi gyakorlatukon. így a szír-mai ab ár papok és diákonusok nőtlenek, az abesszíniái egyesülteket esetenként püspökük felmentheti a celibátus alól. A szír és kopt Rómával egyesültek nőtlenek; az ortodoxiából hozzájuk csatlakozó nős pap viszont házaséletet élhet. A melkiták, maroniták és örmények szentelés előtt nősülhetnek. Ez utóbbiak esetében a városi papok nagyrésze nőtlen marad, falvakban viszont előfordul, hogy a püspök paphiány miatt buzgón vallásos családos embert szentel - a teljesebb szemináriumi tanulmányok mellőzésével - pappá. Az egyesült rutének (ukránok), románok és magyarok papjai a városokban is nős klerikusok.

Nyugaton a celibátus kötelező volta tu- nyugatt fej odes lajdonképpen a pápák és a regionális zsinatok kölcsönös törekvésének az eredménye. Első példája ez a pápai tekintélyen alapuló határozatoknak s a püspökök kollektív közreműködésének egy általános jellegű egyházi törvény érdekében. A spanyolországi elvírai zsinat említi 300 körül elsőnek a kötelező nőtlenség állapotát. Ez a rendelkezés általánossá csak a negyedik század második felében lesz, miután pápák (I. Damazusz, Sziríciusz, I. Ince, I. Leó) hasonló dekretáliákat fogalmaznak és az egyes regionális zsinatok is a celibátus érdekében döntenek (Afrikában a 390 -es kártágói, Frankhonban a 441-es oranzsi és 461-ea toursi, Itáliában a 398-as turini zsinatok). Papok, diákonusok ésI. Leó idejétől kezdve (440-461) szubdiákonusok többé nem lehettek házas emberek. A rendelkezések szentpáli szövegek (Róm. 8, 9 és 13,14 - 1. Kor. 7, 7 és 7, 29) rigorózus értelmezésére támaszkodtak, lelkipásztori meggondolásuk pedig az volt, hogy nem prédikálhatnak önmegtartóztatásról és a szüzesség erényéről az egyháziak szavahihető módon, ha nem nőtlenek.

Hogy a rendeletek milyen kuszáit helyzetet akartak rendezni, azt mutatják a zsinatoknak a papi feleségek sorsára vonatkozó intézkedései. Egyes zsinatok úgy rendelkeztek, hogy a papi feleségek (helyenként preszbiterisszáknák vagy diakonisszáknak hívták őket) megkülönböztető viseletben járjanak, papférjük halála esetén