A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-10-01 / 10. szám
18 (a lőcsfalvi pap naplóidból) Iájába...- Hát az úgy volt, tetszik tudni, hogy már nem bírtam hallgatni az öreget. Szüntelen átkozódott. Mihelyt nehéz volt neki valami munka, elkezdte szidni Adámot meg Évát. Hogy így meg amúgy: hogy micsoda hitvány ősszülők voltak... Hogy erre meg amarra, minek is voltak olyan kíváncsiak, minek ettek a tiltott fa gyümölcséből. .. Hogy ezüket meg amazukat... Hogy ide meg amoda, vagy a- kárhová is tenné űket a... Mert, ha nem ettek vóna a tiltott fárul, hogy erre meg amarra... Most neki nem kéne véres 'verejtékkel megkeresni a mindennapi kenyerét.- Hát ilyen zsémbes ember az öreg? Nem is sejtettem - jegyzi meg a kormányzó úr.- No, gondoltam magamban, majd én kigyógyítlak öreg, ebből az átkozódó mesterségből...- Na és hogy csinálta? - türelmetlenkedik a gazdája.- Levittem a pincébe, hogy takarítsa ki, szedje rendbe a hordókat, szerszámokat, mert már nagyon rosszul nézett ki a helyzet ott. Mondtam neki: János bácsi, maga csak végezze itt a dolgot, a- hogy mondtam; de ott van az a zöld ajtó, azt ki ne nyissa és oda be ne nézzen, érti? Különben nagy bajt zúdít a saját fejére. Az öreg erre csak morgott, hogy "Nézzen a csuda oda! Van énnekem elég bajom, minek zúdítsak még több bajt a fejemre?!" Erre én ^elmentem. De az ajtót előzőleg megfikszáltam. Egy vízzel telt vedret szereltem úgy föléje, hogy ha valaki benyit az ajtón, az megdől és a víz az illető nyakába zúdul.- No és? - kérdi kíváncsian a kormányzó.- Hát amikor délután visszajöttem, látom, hogy az öreg nagyon sunyin pislogat felém. De én nem szóltam neki semmit. Csak tettem-vettem... Az öreg közben kiment valamiért. Erre én ellenőriztem az ajtót s rögtön láttam, hogy az öreg nem bírt ellenállni a kíváncsiságnak és csak benyitott oda. Mikor visszajött, kérdem tőle: Miért nyitott be azon a zöld ajtón, mikor megmondtam, hogy bajt hoz a fejére, ha benyit. Az öreg zavarba jött: "Hát bizony hullott is a baj csőstül a fejemre..." Én erre azt mondtam neki: No lássa, János bácsi, maga szüntelen átkozza Adámot meg Évát, hogy miért voltak olyan kíváncsiak és miért ettek arról a fáról. Hát csak soh’se bántsa maga ő- ket többé! Mert ha kend lett volna a helyükbe’ kend is egészen biztosan evett volna a tiltott fáról, mint ők... Lássa, vén kíváncsi! Az öreg elszégyelte magát. "No ispán űr, - mondta - mikor a
