A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-09-01 / 9. szám
missziók és szerzetesek 7 tánpőtlása. Nemcsak egyszerűen a kidűlő munkaerőket kellene pótolni, hanem a megnövekedett feladatoknak megfelelően a meglévők létszámát megsokszorozni. A nyugati országokban viszont statikus, nem mutat növekedést az utóbbi években a missziósszerzetek taglétszáma. A bennszülöttekből adódó szerzetesi hivatások számszerűit szintén nem elegendők. A missziősterületek szerzetesi hivatásának problémája nagyon is érthető. Nehéz és kényes ügy mindig egy európai szerzetet a missziósterület kultúrájának és életstílusának jegyében átalakítani. Nem is olyan régen még természetesnek vették, hogy egy ilyen szerzetbe belépő bennszülött átvegye a szerzet európai életstílusát. Ez nemcsak a lehetetlennel volt határos nem egy esetben a bennszülött környezetben felnőtt rendtag számára, hanem még az a hátrány is származott belőle, hogy az erre fordított energiáknak semmi közük sem volt a szerzetesélet lényegéhez. A "Lumen Gentium" kons- titúció ezt mondja a hithírdetéssel foglalkozó szerzetesrendeknek: "... törekedniük kell arra, hogy rajtuk keresztül szinte napről-napra világosabb benyomást szerezzenek megtértek és hitetlenek egyaránt az Egyházról..." Vegyük például a szegénység kérdését: a gyakorlati szegénység szerzetesi keretei egészen mások nyugaton, mint a legtöbb misszionált területen. Ami egy nyugati országban öltözetben, lakásban, élelemben még belefér a szegénység kereteibe, az a legtöbb missziós országban kifejezetten a jólét, sőt a fényűzés megvalósulásaként hat. A zsinat ezért sürgette a missziősterületeken működő szerzetesintézményeket, hogy életstílusukat mindig ahhoz a néphez alkalmazzák, amelynél hittérítő munkájukat végzik. Azt be kell ismernünk, hogy e téren még mindig nem tettek meg minden megte- hetőt. Legnagyobb szükség természetesen bennszülött szerzetesi intézményekre lenne, bennszülött szerzetesrendekre és főként bennszülött lelkiségre, amely az illető nép lelkiségével rokon. Az Egyház az egész világon ugyanazt az evangéliumot hirdeti, a lelkiség elemei és a lelkiélet szabályai nagyjából mindenütt ugyanazok, az emberiség karakterolőgiai vonásai azonban olyan eltéréseket mutatnak egymástól az emberfajokban, hogy a fentieknek nem minden elemét lehet mindenütt egy és ugyanazon módon kifejezésre juttatni és hangsúlyozni. Kelet keresztényei ugyanazokkal a szertartásokkal imádják Istent, mint a nyugatiak - imáiknak azonban más a kifejezési formájuk, más a gondolatfűzésük. Nem könnyű egy ilyen teljesen idegen mentalitáshoz alkalmazkodó keresztény lelkiséget kiformálni. A nyugati hithírdetőknek
