A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-09-01 / 9. szám

missziók és szerzetesek 7 tánpőtlása. Nemcsak egyszerűen a kidűlő munkaerőket kellene pó­tolni, hanem a megnövekedett feladatoknak megfelelően a meglévők létszámát megsokszorozni. A nyugati országokban viszont statikus, nem mutat növekedést az utóbbi években a missziósszerzetek tag­létszáma. A bennszülöttekből adódó szerzetesi hivatások számsze­rűit szintén nem elegendők. A missziősterületek szerzetesi hivatásának problémája na­gyon is érthető. Nehéz és kényes ügy mindig egy európai szerzetet a missziósterület kultúrájának és életstílusának jegyében átalakíta­ni. Nem is olyan régen még természetesnek vették, hogy egy ilyen szerzetbe belépő bennszülött átvegye a szerzet európai életstílusát. Ez nemcsak a lehetetlennel volt határos nem egy esetben a bennszü­lött környezetben felnőtt rendtag számára, hanem még az a hátrány is származott belőle, hogy az erre fordított energiáknak semmi kö­zük sem volt a szerzetesélet lényegéhez. A "Lumen Gentium" kons- titúció ezt mondja a hithírdetéssel foglalkozó szerzetesrendeknek: "... törekedniük kell arra, hogy rajtuk keresztül szinte napről-napra világosabb benyomást szerezzenek megtértek és hitetlenek egyaránt az Egyházról..." Vegyük például a szegénység kérdését: a gyakor­lati szegénység szerzetesi keretei egészen mások nyugaton, mint a legtöbb misszionált területen. Ami egy nyugati országban öltözet­ben, lakásban, élelemben még belefér a szegénység kereteibe, az a legtöbb missziós országban kifejezetten a jólét, sőt a fényűzés meg­valósulásaként hat. A zsinat ezért sürgette a missziősterületeken működő szer­zetesintézményeket, hogy életstílusukat mindig ahhoz a néphez al­kalmazzák, amelynél hittérítő munkájukat végzik. Azt be kell is­mernünk, hogy e téren még mindig nem tettek meg minden megte- hetőt. Legnagyobb szükség természetesen bennszülött szerzetesi intézményekre lenne, bennszülött szerzetesrendekre és főként benn­szülött lelkiségre, amely az illető nép lelkiségével rokon. Az Egy­ház az egész világon ugyanazt az evangéliumot hirdeti, a lelkiség elemei és a lelkiélet szabályai nagyjából mindenütt ugyanazok, az emberiség karakterolőgiai vonásai azonban olyan eltéréseket mu­tatnak egymástól az emberfajokban, hogy a fentieknek nem minden elemét lehet mindenütt egy és ugyanazon módon kifejezésre juttatni és hangsúlyozni. Kelet keresztényei ugyanazokkal a szertartásokkal imádják Istent, mint a nyugatiak - imáiknak azonban más a kifeje­zési formájuk, más a gondolatfűzésük. Nem könnyű egy ilyen teljesen idegen mentalitáshoz alkal­mazkodó keresztény lelkiséget kiformálni. A nyugati hithírdetőknek

Next

/
Thumbnails
Contents