A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8. szám
reakciós, vagy forradalmár? 43 ki szűntette meg a rabszolgaságot? Az első ilyen kérdés lehetne vizsgálatunkhoz a személyi szabadságé. Már Pál apostol példája is mutatja, hogyan nyúlt az Egyház ehhez a kérdéshez. Az akkori társadalmi berendezkedés a rabszolgaság intézményével sértette leginkább ezt a szabadságot. Pál ezt a problémát mintha a megoldás elől kitérő módon spiritualizál- ná. Lényegében ezt mondja: "Mit számít az, hogy ebben a földi társadalmi rendben szabad polgár vagy-e, vagy rabszolga? Isten országában Isten fiainak szabadsága az osztályrészed - ez az egyedüli, a- mi számít". Annyi mindenesetre biztos, hogy sem Pál, sem a korabeli kereszténység nem látott hozzá a kor szociális kérdésének megoldásához. Mert az ő koruké a rabszolgaság volt - amint a 19. század korszakáé a munkáskérdés. Mondhatná valaki: azért mégiscsak a kereszténység gondolatvilága tette lehetővé, hogy elviselhetőbb legyen a rabszolgák sorsa. Ez igaz. Az intézmény kegyetlenségét, keménységét ők enyhítették, de magának az intézménynek a létjogosultságát még csak meg sem kérdőjelezték. Sokszor hallhatjuk -kicsit öndícséretként- hogy a keresztény hitnek, a keresztény vallásnak és erkölcsrendszernek köszönheti a világ, hogy megszabadult a rabszolgaságtól. Az bizonyos, hogy ha ma az emberméltóságot nagyra értékeljük, ha tudatossá lett bennünk, hogy embertársainknak bizonyos szabadságjogai vannak (ezt a felismerést bizonyítják az Egyesült Államok, a francia forradalom és az Egyesült Nemzetek emberi szabadságjogokra vonatkozó deklarációi) - mindez annak a szellemnek, annak az emberről vallott felfogásnak a következménye, amely ugyan nem a keresztény kinyilatkoztatásban van meg egyedül, de a valóságban Jézus Krisztus üzenetével terjedt el az egész világon. De ki tette valósággá ezt az elméletet az emberi szabadságjogokról? Ha nem egy hamisan megszépített egyháztörténetet akarunk átadni gyermekeinknek, hanem olyat, amelyik a valóságnak megfelel, bizony be kell vallanunk, hogy az emberi méltóság, az emberi szabadságjogok eszmevilága valahogy kiesett az Egyház érdeklődési köréből. Szekularizált formájában a- zok a körök vették át ezt az eszmevilágot, amelyek a "harmadik" vallás, a humanitárius világnézet képviselői. Csűrhetjük, csavarhatjuk, ahogyan akarjuk: a rabszolgaság intézményét a gyakorlatban a 18. századbeli felvilágosodás és a 19. századbeli liberalizmus szüntette meg. Azt nem kell elhallgatnunk, hogy ezek indítékai közt ahu- manitárius elvek mellett erősenkereskedelmi jellegű meggondolások is szerepeltek. 1
