A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8. szám
2 Az egyetemes papság szentírási forrásaira). A trienti zsinat az egyházi rend papságának védelmében any- nyira egyoldalúan hangoztatta a papság és a laikusok között-fennálló különbséget, hogy a kor teológusai nem hangsúlyozták többé az egyetemes papságról szőlő hagyományos tanítást. Közrejátszott ebben valószínűen az a megokolt félelem is, hogy ezek a tanok félreértésre adhatnak okot és a hittudományban nem járatos elméket könnyen az újítók téves, egyházi rendet tagadásba vevő álláspontjára siklathatják. A lelki irodalom művelői sem szenteltek kellő figyelmet többé az egyetemes papságról szőlő ősi tanoknak s ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez a hagyományos tanítás egy időre nem inspirálta a katolikus hitéletet. Egészen azonban sohasem tűnt el a láthatárról s a huszadik század liturgikus megújhodásának köszönhető, hogy manapság ismét teljes fényében és szépségében ragyoghat. A PÁPÁK SZAVA Az egyetemes papságról vallott tanok köztudatba kerülését századunkban pápai megnyilatkozások is elősegítették. XI. Piusz nagy 1922-es enciklikája ("Ubi Arcano" kezdettel, a katolikus akcióról) említi elsőnek, hogy a világiak apostolkodásában jut igazán méltó kifejezésre a hívek egyetemes papi karaktere. XII. Piusz 1947-es liturgikus enciklikája ("Mediator Dei") az egyetemes papság egész tanát kifejti s hangsúlyozza ennek a liturgiában betöltésre váró nagy jelentőségét és lehetőségeit. - A második vatikáni zsinaton még a- kadtak, akik féltek ennek a doktrínának a félreérthetőségétől, de elenyésző kisebbségben voltak, amint a zsinat liturgiáról szóló konsti- túciőjának végső megfogalmazott szövegéből is észrevehetjük. Ott ugyanis a hívek szentmiseáldozatban és szentségek kiszolgáltatásában hangoztatott aktívabb részvételével kapcsolatosan az egyetemes papság egész tana új megvilágításba kerül. A zsinat egyébként más tárgyú diszkusszióiban is érzékeltette annak világos tudatát, hogy az egyetemes papságról szóló ősi tanítás mekkora szerepet játszott annak az új -bár ősi alapokon nyugvó- szemléletnek a kialakításában, amely az Egyházat, mint konszekrált közösséget tekinti és minden megkeresztelt tagját hivatásszerűen a megváltás nagy művének aktív munkálójaként tart számon. A szakkörökben az utóbbi évek eszmecseréje a körül forgott, hogy ez az egyetemes papság valós papság-e, vagy csak hasonlósági értéke van. Ma általánosan elfogadott véleménynek mondható, hogy ezt a papságot igazi, ha nem is teljesértékű papságnak kell mondanunk. Igazi és valóságos részesedés ez Krisztus papságából, amelynek az egyházi rend papsága is, a hívek egyetemes papsága is igazi,
