A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-08-01 / 8. szám

I

ÁLTALÁNOS IMASZÁNDÉKHOZ*

Az "egyelemes” papsásí

I^JJinden hívő osztozik valamiképpen Krisztus titokzatos testének tagjaként a Fő papi méltóságában is. Ez az ú. n. egyetemes papság elve, amely hagyományos tanítása az egyháznak és a Szentírásban leli alapját. Péter első levelében írja: "Menjetek (Krisztushoz) az élő kőhöz... és mint élő kövek épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által" (2,4-5). Szent Pál zsidókhoz írt levelében olvassuk: "Menjünk... tehát Jézushoz... Általa mutassuk be az Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát" (13,13-15). - Ez az egyetemes papság az egyházi rend papságával nem azonos: létének alapja a keresztség és bérmálás eltörölhetetlen jegye és a megszentelő kegyelem.

Szent Ágoston foglalkozik behatóbban az egyházatyák közül ezzel a kérdéssel. Az ő gondolatmenete a következő: Az Egyház minden tagja - bizonyos értelemben - pap is, mert tagja Krisztus, a Főpap titokzatos testének. Ennek az egyetemes papságnak papi funkcőja - az ókori egyházi írók szerint - az a lelki jellegű áldozat, amelyet a keresztény hívő imádságos életével és jócselekedeteivel mutat be Istennek, Aki előtt kedves és tetszésre talál ez a papi áldozat a hívek megszentelődése és fogadottfiúsági állapota révén.

Ez a hagyományos tanítás a 16. században szinte eltűnik a katolikus köztudatból. Oka ennek a vallásújítők egyik tantétele volt. E- zek az újítók ugyanis egy harmadik századba visszanyúló tévtan mellett foglaltak állást, amikor tagadták az egyházi rend papságának érvényességét az egyházban és az Eucharisztia áldozati jellegét elvetve azt tartották, hogy nincs is szükség az egyházi rend papságára, mert minden hívő egyformán papi küldetéssel is rendelkezik az újszövetségben (s hivatkoztak a hagyomány általunk is ismertetett *

* "Azért imádkozzunk, hogy a keresztény hívek tudatára ébredjenek é- létük Krisztus papságában osztozó jelentőségének.”