A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-07-01 / 7. szám
43 anizmus különben kétes értékű irányzatai próbáltak fékezni; a század közepétől kezdve viszont épp a védekező visszavonulás következtében számottevőbb hang nem emelkedett ellene s egyébként is úgy látszott, hogy veszély idején áldás az egységesítés és központosítás. Hogy mai szemmel nézve egyes egyháztörténészek mégis azon a véleményen lehetnek, hogy a problémákból való kibontakozás szemszögéből nem volt szerencsés, a problémák megoldásának kereséséiben egyenesen hátrányos volt ez a centralizáció, annak a kuriális egységesítés szellemi hátterében kereshetjük az okait. Az egységesítés, akuriális egyházkormányzat ugyanis nem kisebb bölcselő elme, mint a francia Joseph Marie de Maistre (1753- 1821) államfilozőfiájának hatás a alatt állott. Az eredetileg jezsuita nevelésű de Maistre előbb szabadkőműves, majd a francia forradalom borzalmainak hatására teljesen konzervatív gondolkodású állambölcselő lett, akinek alapvető elmélete volt, hogy a keresztény Európa létét csak az abszolutista monarchiák tudják biztosítani. Szentpétervári tartózkodása (a szavőjai király követe volt ott 1802 és 17 között) idején érlelődött meg benne a pápáról, helyesebbena pápaságról 1819-ben kiadott kétkötetes művének anyaga. Ebben a pápa főségét az abszolút uralkodó szuverénitásához hasonlítja s ez a mű nemcsak a romantikus irányzat politikai konzervatizmusát idézte elő, hanem a kuriális gondolkodás szellemi hátterévé is vált. A liberalizmusnak ellenálló katolicizmus így de Maistre abszolút pápai tekintélyt valló filozófiáját követte. A kormányzőhatalómnak ez a kuriális központosítása nemcsak a püspököket fokozta le a kúria egyszerű végrehaj- tőszerveinek szintjére, hanem a középkor theokratikus pápai hatalmának megfelelően világi vonalon is teljes fokú irányítójogot mondott magáénak és magátólértődőnek vette, hogy a katolikusok tudományos, művészi, gazdasági és politikai téren is az ő központi irányvonalához igazodnak. IX. Piusz és kú riáj a ebben az értelemben vette át az Egyház kormányzását 1846-ban. Es ebben az értelemben igyekeztek az irányítást is kezükben tartani. Sajnos nemcsak a dogmatikus, hanem a politikai és modem gondolkodással folyó leszámolás ideológiai vonalán is. Erre pedig -a történeti távlattal rendelkezőkritika megállapítása szerint -nem voltak rátermettek. Negyven esztendőre terjedő pontifikátusa alatt a pápának aforradalom elől is menekülnie kellett Rómából, 1870-ben pedig az olasz egység megalakulásakor a Vatikán foglyává nyilvánítja magát. Személy szerint buzgó lelkületű pap és az első modem értelemben népszerű pápa. Nevéhez fűződik az első vatikáni zsinat, a skolasztikus teológia felújítása, a Szeplőtelen ■
