A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-07-01 / 7. szám

41 teket elöljáróul" (20, 28). A Lélek ajándéka számukra a bűnbocsátó hatalom is, amint azt Krisztus mennybemenetele előtt kifejezetten e m 1 ít i is (Jn. 20, 22-23). A hierarchikus egyházkormányzás adomá­nyát a maga hármas síkján - tanítás, szentségek kiszolgáltatása és vezetés - így eredeztetjük a Szentlélek Istentől. Krisztus Titokzatos Testében a Szentlélek az "Egyház lelke". Ez különben abból a páli tanításból is kiviláglik, amelyik szerint e- gyedül a Lélek működtet minden karizmatikus adományt az Egyházban. Az "új" szövetség így Krisztus vére által ebben a Lélekben lesz vég­érvényesen megkötött. A "régi" Abrahámmal köttetett s Mózes kőtáb­láiban nyert megerősítést. Az új a hívő szívében köttetik, abban az új és igazi szívben, melyet a "kosz ív" helyébe ajándékoz az Isten - ahogy az ezékieli nagy jövendölés mondja (11,9 36, 26-27). Az Egyház azonban ne m c s ak a A Szentlélek és a hívő ember hierarchia. Az Egyház a hívek összessége is és ők a hierarchi­ával együtt alkotják Isten népét. A Szentlélek Isten első kegyelmi a- jándéka a keresztségben ér el bennünket az áteredő bűn foltjának el­törlésével. A léleknek mintegy újjáteremtése ez. A gyónásban, az elkövetett bűnök megbocsátásában juttatja a Szentlélek további kegyel­mi ajándékait a hívő léleknek. Amikor Jézus Nikodémussal folytatott éjszakába nyúló beszélgetésében a keresztségről szólt, azt mondotta, hogy nem mehet be Isten országába az, aki új j á nem születik 'Víz­ből és Lélekből" (Jn. 3,5). Azaz: Lélekből a víz közvetítésével. Ami­kor a Keresztelő Jézusról beszél a körülállókhoz, azt említi, hogy O nálamagasabbrendűen, "tűzzel ésSzentlélekke 1" fog keresztel­ni (Mt.3,11). Értelme: a Szentiélekben a tűz által. Ez ment végbe Pünkösdkor. Az akkori eseményekben a tűz volt a Szentlélek jele. S ez is, mint a keresztelés vize,abelső tisztulást jelképezi. Víz és tűz szimbolizálja azt a belső tisztulást és izzást, amely Isten szere- tetének nagy ajándéka a hívő lélek számára. Kristályos tisztaságát, égő Istenszeretetét - sezaSzentlélek legkimagaslóbb adománya - a szentek életében csodálhatjuk. Megintcsak Pált idézzük: Isten gyermekeit "a Lélek vezérli" (római lev. 8,13-14). Ő tanítja meg őketarra, hogy Istenben Atyju­kat lássák (ugyanott 8,15). A Szentlélek Isten a kegyelem által a Szentháromság két má­sik személyével házává, templomává teszi lelkünket - Pál nem győ­zi ezt a gondolatot hangoztatni (első korintusi lev. 3,16 Timóteushoz írt második 1,14). "Nem tudjátok, hogy testetekabenneteklakő Szent­lélek temploma?" (első korintusi lev. 6,19). Ugyanakkor az efezusi 1

Next

/
Thumbnails
Contents