A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-04-01 / 4. szám

38

Tertullián erről így ír: "Van közös kasszánk. De nem úgy, hogy a híveket megadóztatjuk, hanem ki-ki akkor és annyit ad ebbe a kasszába, amikor és amennyit akar. Ebből az alapból azonban nem lakomákat, dőzsöléseket rendezünk, hanem holtakat temetünk, árvákat segítünk, öregekről, hajótöröttekről, bányamunkákra deportáltakról gondoskodunk és azokról is, akiket hitük miatt börtönbe vetettek. "

Egy másik egyházi író, Jusztin, így írja le a gyűjtést: "Va- sárnaponkint a mieink városban és vidéken összegyűlnek egy helyre, az apostolok vagy a próféták irataiból olvasnak. Aztán a vezetőjük arra buzdítja őket, hogy kövessék az olvasmányokban megismert jő példát. A tehetősek ilyenkor annyit adnak, amennyit jónak látnak. Ebből a közösség feje az árváknak, az özvegyeknek, a betegeknek, a foglyoknak ad és azoknak, akik idegenből jöttek közénk. Vagyis mindenkit felkarolunk, aki szükségben van. "

A római egyházban ezek az adományok jelentősek lehettek, mert Cornelius pápa hogyan gondoskodhatott volna másképpen az egyház ezer ötszáz szegényéről. Azt is tudjuk, hogy a harmadik században az üldözés a római egyház vagyonának lefoglalásával járt együtt. Dioklecián üldözésének elején a római egyház minden vagyonát államosították.. E javakat később Maxentius részben visszaadta. Konstantin aztán anyagi javaiban is rehabilitálta az egyházat.

Említettük, hogy a szentmisén gyűjtöttek és a szentmise alkalmával osztotta ki a püspök a segélyeket. A püspöknek a diákonu- sok segítettek. Ok teljesen a püspök szándéka és rendelkezése szerint végezték karitatív munkájukat. A második század közepétől a diákonusok már hivatalnokként működnek s önállóan vezetika szegénygondozás munkáját. Otthonukban keresik fel a szegényeket és a betegeket. Listát állítanak össze a rendszeres gondozásra szorulókról s ők osztják ki a segélyt nekik s el is viszik azoknak, akik ezt a misén nem tudták átvenni. A harmadik század közepén a diákonusok más önálló munkakört is kapnak. Zefirin pápa például a városon kívüli földalatti temető gondozásával Callixtus diákonust bízta meg. Ez akinevezés egyben a decentralizálás tényét mutatja. A harmadik századközepétől a szegénygondozás oly an méreteket öltött, hogy a pápa egyre több önállóságot biztosított diákonusainak. Fábián pápa a város 14 kerületét 7 diakőniára osztotta.

A diakőniák élén álló diákonusnak már alárendeltjei is voltak. Közvetlen felettesük már nem a pápa, hanem a közülük kinevezett fő (archi) diákonus. Ez a saj át diakőniája mellett a többi felett is ellenőrzést gyakorolt s helyzetükről időszakonkint beszámolt apápának.