A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
39 Ezeknek a diakőniáknak személyzetéhez tartoztak az özvegyek is, akik a szegénygondoző munkában segítettek. A keleti egyházban belőlük alakul a harmadik század végén s a negyedik elején a diakonisszák rendje. A nyugati egyházban ez az intézmény nem terjedt el. Rómában s általában a nyugati egyházban a női betegeket az özvegyek látogatták és gondozták. Szent Jeromos például a negyedik század végén egy beteg ismerősének, Nepotiánusnak azt ajánlja, hogy rokonaival ápoltassa magát, vagy ha ez nem lehetséges, kérje meg az egyház özvegyeit, azokat az asszonyokat, akikről az egyház gondoskodik, mert ők szeretetművének szervezetéhez tartoznak. Szent Pál apostol a római hívekhez írt levelében úgy említi a római egyházat, mint amelynek a felebarátiszeretetét az egész világ ismeri. Kelemen pápa a korintusi híveknek azt írja, hogy sok olyan híve van, aki vállalta a fogságot, hogy felebarátja visszanyerje szabadságát. Voltak, akik rabszolgának adták el magukat, hogy az így nyert pénzzel másokon segíthessenek. Antióchiai Szent Ignác pár évvel később úgy köszönti a római egyházat, mint amelyik felebaráti szeretetével minden más egyház fölött áll. A gazdag és szegény viszonyát Hermas, az ősegyház egyik legjelentősebb írója, "Pastor" című művében a következő hasonlattal ábrázolja: "Amikor tanyám felé ballagtam, megláttam egy szilfát a ráfutő szöllővel. Eltűnődtem a dolgon. Egyszer csak elém állt Pastor és megkérdezte: ’Min tűnődői ennek a szilfának és a ráfutő szöl- lőnek láttán? Mert én azt hiszem, ezt a kettőt egymásnak teremtette az Isten. A szöllőnek van gyümölcse, de nincs a szilfának. Viszont sok fürtjét elvesztené, ha nem tudna a szilfára felkúszni. így vagyunk Isten szegény és gazdag szolgáival is. A gazdagnak sok java van, de nagyon szegény Isten előtt, mert gazdagsága köti le. Ha imádkozik is, rendszerint csak keveset és akkor is másra gondolva. De ha segíti a szegényt azzal, amije van, a szegény majd őt segíti imájával, így mindkettőjük neve bekerül az élet könyvébe.’ " Említettük, hogy a római egyháznak elsősorban az özvegyekre, árvákra, betegekre, munkaképtelenekre, börtönben sínylődőkre, deportáltakra volt gondja. De segítette a távoli vidékről érkezett vendégeket és zarándokokat is. Ezek révén értesült más egyházak gondjairól, szükségéről. így kerülhetett sor arra, hogy apápamég Kappadőciába is nagy összeget küldött, hogy a barbár gótokáltal 255-ben foglyul ejtett keresztényeket kiválthassák. Külön meg kell emlékeznünk arról a szeretetről, amellyel a római egyház a rabszolgákról gondoskodott. A kereszténység nem T
