A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-04-01 / 4. szám

37

Orbán Miklós S. J.

AZ ŐSEGYHÁZ KARITATÍV TEVÉKENYSÉGE.

Az "Apostolok Cselekedetei" című, újszövetségi szentírási könyvből tudjuk, hogy az első jeruzsálemi hívek teljes vagyonközösségben éltek. Mindenüket közösbe adták és mindenki ebből a közösből kapta, amire szüksége volt. A római egyházban ilyen vagyonközösséget nem találunk. Viszont tudjuk, hogy rendszeresen gyűjtöttek az istentisztelet céljaira, a papság eltartására és a szegények támogatására. Mivel rendszeresen nyújtandó támogatásról volt szó, ezért már szinte kezdetben a gyűjtés és a segély kiosztása intézményesen történt. Egyes kutatók szerint éppen a római egyház volt az első, amely a gyűjtést és a segélyt megszervezte. A gyűjtés legősibb formája a szentmiséhez kapcsolódott. A misére egybegyült hívek a mise előtt felajánlották adományaikat, a misére kenyeret és bort, a szegények támogatására pedig természetbeni és pénzbeli adományaikat. Mindezt az oltárra tették. Később az oltárra csak a kenyeret és a bort helyezték, míg a többi adományt a p üs pö k házában lévő raktárba vitték. A Dioklecián féle üldözés állami jegyzőkönyveiből tudjuk például, mi mindent találtak a numídiai Cirtában, amikor a keresztény templomot és a mellette lévő raktárt lefoglalták. A raktárban nemcsak templomi lámpák és gyertyatartók voltak, hanem férfi és női cipők, ruhák, kabátok, vélumok. Ilyen raktáraknak kellett lerr niök a római templomok mellett is. A harmadik században épített Szent Márton templom alaprajza is mutatja, hogy a templom körül raktárnak alkalmas, tágas helységek voltak.

A rendszeres adakozás másik formája volt a Tertullián által "stips"-nek nevezett havonkinti pénzfelajánlás. Havonkint (Rómában talán hetenkint) a m is ék alkalmával pénzadományokat is gyűjtöttek.