A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
26 felébrett vöt, oszt rítt. Leültem melléje. Csak azon töprengtem, hogy mit is tegyek? Nekem nem kell! Se asszony, se gyerek! Kiteszem egy másik falú határába, ott valaki könnyen rátánáhat, oszt csak lesz véle valami. A lőcsfalvi pap nem akart kérdezgetéssel betolakodni az apa fájdalmába, csak hagyta, mondja a magáét. Szomorú história - gondolta magában, - szinte el is felejti, hogy a fia most célba jutott. Hát kitettem - folytatta az apa - a mezei kereszt alá. Valami jámbor lélek ráakad, csak megkönyörül rajta, oszt gondjába veszi. Ebben kezdtem meg is nyugodni, mert mégis irgalmasabb eljárás vöt, mint a nagy rengetegbe’ otthagyni. De ahogy felnézek a pléh- Krisztusra, hát olyan szemrehányólag nézett rám, hogy egész lelkem belereszketett. De azért berzenkedtem: Noha ilyen asszonyt attál az ódalam mellé, hát akkor vigyázz a porontyára! - így sértt gettem és újra felültem a szekérre, oszt elhajtottam. Dehát nem messzire értem, mert a pléh-Krisztus szeme ott égett az agyamban. Megint visszafordultam és felvettem a gyereket. Hazamentem, a gyereket megint Kelemenné asszonyra bíztam, oszt elhatároztuk, hogy szoptatós dajkát keresünk neki. Hát a gyerek meg nőtt, nőtt, oszt mikor iskolába került, igen jófejű emberke lett belőle. A többit meg a főúr is tudja mán... így volt az apa vallomása. A többit valóban tudta a lőcsfalvi pap. Először papnak is szánták, azért küldték a pécsi gimnáziumba. Az apa tehette, hát fizetett érte... De a fiú mindenáron jegyző akart lenni. Az apja nem bánta, akármi is lesz, mint mondta: csak boldog legyen, mert hát anyátlanul nőtt fel. Jegyző is lett belőle. Különféle községekbengyakornokoskodott s hogy a gelsei adóügyi jegyző állása megürült, megpályázta és meg is választották. Ezért volt hát a nagy ünnepség a kultúrházban. A lakoma alatt a lőcsfalvi pap nem sokat beszélt. Látta képzeletben az ünnepeltet, amint ott ült a hittanórákon. Emlékezett az elsőáldozására, a ministránsgyerekre, a vakációra hazatérő diákra. Mi lett volna belőle, ha az apja tényleg csak elveti magától? - Aztán az apát figyelte a lőcsfalvi pap. A nehéz élet után most örül. Taláne- lőször. Azt is észrevette, hogyan simogatja a f i ú tekintete az apj a arcát, mintha sejtené a sokat szenvedett férfi titkát. Hiába, Isten útjai kifürkészhetetlenek - gondolta a pap és elhessegette magától a borongós gondolatokat, hogy újra és igazán megint együtt örvendezhessen ő is az örvendezőkkel...
