A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
22 a főpapok és a törvénytudók ellene nyilatkoztak. Nekik pedig tudniok kell az igazságot, mivel jól ismerik a szent könyveket. S éppen ők hangoztatták, hogy Jézus nem a megígért Messiás. Es hogy szavuknak nagyobb nyomatékot adjanak, rábírták Pilátust, hogy feszítse keresztre a názáreti ’prófétát'. Ez meg is történt. Nos, ha csakugyan ő volt a Messiás, hát miért nem igazolta magát a nép hivatalos vezetői előtt? Es miért engedte, hogy ilyen csúfos halállal végezze be pályafutását? Vagy ha valóban ő volt a Krisztus, miért nem szabadította fel Izraelt a római iga alól?Mert nem tudta. Ez a tény, valamint halála eléggé bizonyítják, hogy nem ő a Messiás. Volt tanítványai ugyan erősen állítják, hogy de igen, Jézus a Krisztus! Még azt is beszélik mindenfelé, hogy él, föltámadt. Ez azonban csak afféle kósza beszéd. Ha igaz volna, a papok is hinnének benne. A jeruzsálemi főtanács azonban és az írástudók maguk se hiszik, sőt üldözik az ilyen rémmesék terjesztőit. így okoskodott a zsidó nép zöme. Mármint azok, akik hallottak Jézus esetéről. Akár hallották azonban, akár nem, mindenki várta a Messiást. Kivéve az úgynevezett keresztényeket. Ezek meg voltak győződve, hogy már eljött. Tény azonban, hogy a jeruzsálemi templomban tovább folyt a mózesi istentisztelet. Napról-napra bemutatták a törvényben előírt áldozatot. S minél elviselhetetlenebbé vált a római megszállás az országban, annál jobban elkeseredtek a zsidók. És annál erősebben várták a Messiást. Hamis prófétákban nem volt hiány. Hol itt, hol ott bukkant föl valaki és kezdte hirdetni, hogy végre itt a Messiás. Suttogva terjedt az örömhír s egyesek már látták és hallották is, amint elárulta magát: En vagyok a Messiás! Mindig akadtak is, akik hitelt adtak az ilyen rajongóknek. A rómaiak pedig minden egyes alkalommal vérbe folytották a nép egyre veszedelmesebbé váló megmozdulását. Ez természetesen csak az elnyomottak ellenállását fokozta. Az ország lassan, de biztosan haladt a teljes anarchia felé. A hatvanas évek vége felé már mindenfelé égtek a lázadás tü- zei. Fanatikus rajongók bújkáltak mindenütt és szították a fölkelés parazsát. Ahol szép szóval nem boldogultak, ott erővel próbálkoztak. Csakhamar mindenki róluk beszélt. Szikáriusoknak nevezték ő~ két, mert ruhájuk alatt rövid,görbe kardot (sicarius) rejtettek el és
