A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
13 Szabó Ferenc S.J. • • • Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Ez a keresztény hitvallás magja. A kijelentés a Megtestesülés emberi értelmet meghaladó titkára utal. Mi most itt nem keressük ennek a titoknak teológiai magyarázatát, a hiposztatikus egység kérdésének megoldását. Inkább kinyitjuk az evangéliumokat és figyelmesen olvasva kiemeljük azokat a szövegeket, amelyek Jézus emberségét megvilágítják. Pontosabban: azt keressük, mennyiben segítette Jézust megváltói küldetésében földi élete során megszerzett tudása, neveltetése és emberi tapasztalatai útján szerzett ismeretei. Szent Lukács evangéliumának elején olvassuk: "Agyermek ott (Názáretben) növekedett és erősödött. Bölcsesség töltötte el és Istennek kedve telt benne". Egy másik helyen pedig: "Akkor hazatért velük Názáretbe és engedelmeskedett nekik. Anyja szívébe zárta e- zeket a dolgokat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt". (Lk 2,40 és 52) Jézus hasonló a többi gyermekhez és korabeli mesterlegényhez. A Názáretben töltött hosszú évek során semmi kiemelkedő nem történt vele. Rejtett és munkás élete volt. Egyáltalán nem úgy, a- mint az apokrif (nem sugalmazott) evangéliumok leírták, csodákkal telitűzdelve Jézus gyermekkorát. Az egyik ilyen apokrif írás például elbeszéli, hogy a gyermek Jézus a falú gyerekeivel játszik. Sárból madarakat gyúrnak. Egyszercsak az isteni gyermek szavára ezek a madarak megelevenednek és elrepülnek. Isten nem úgy valósítja meg a megváltás művét, mint ahogy ezt mi, emberek képzelnénk. A megváltás útja lényegében Jézus fiúi engedelmessége, engedelmesség egészen a kereszthalálig. Ez az engedelmesség az ő istenfiúi lényének kifejezése és egész küldetésének összfoglalata. Azért jött, hogy az Atya akaratát teljesítse. Az Atyának engedelmeskedik, amikor Józsefnek és Máriának szót fogad, amikor környezete törvényeinek, vallásos szokásainak aláveti magát.
