A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
9 AZ ELSŐ SZÁZADOK BŰNBÁNATA Hogyan tükrözte az első századok bűnbánati liturgiája az Istenhez való visszatérést? Aki kiengesztelődik az Egyházzal, kiengeszte- lődik az Istennel. Ez volt a jelszó. Ha valaki az első századokban megtagadta hitét és újra visszatért a pogányságba, vagy ha házasságtörést, gyilkosságot követettel, kiközösítették az Egyházból. Gyónásra nem volt szükség. Rossz hír szárnyakon száll. Ha valaki ilyesmit tett, a püspök nem engedte, hogy a többi hívővel együtt részt vegyen a szentmisén és áldozzon. Mint ahogy a rothadó almát eltávolítják, hogy a romlás ne terjedjen - így távolították el a közösségből azokat, akik a fenti bűnöket elkövették. Ez nem jelentette azt, hogy végképp szakítottak az Egyházzal. Ha megbánták tettüket, felkeresték a püspököt vagy annak megbízottját és felvételüket kérték a "bűnbánók rendjébe". A "bűnbánók" a hívek külön csoportját alkották. Résztvehettek a szentmise "tanító" részén, de nem lehettek jelen az áldozati szertartáson és nem áldozhattak. Bűnbánatuk abban állott, hogy elégtételt végeztek bűneikért. Többet imádkoztak, alamizsnálkodtak, különböző szeretetgyakorlatokat végeztek, esetleg elzarándokoltak valamelyik vértánú sírjához. A végső kibékülés és újrafelvétel az Egyházba húsvét táján, főleg nagycsütörtökön történt. A bűnbánó megvallotta bűnös voltát. Semmi jelét nem találjuk annak, hogy nyilvánosan meg kellett volna vallania, mi volt a bűne. A püspök kézfeltétellel jelezte, hogy visz- szaveszi a bűnbánót az Egyházba. Ez volt a jele, hogy kibékült Istennel. A bűnbánat szentségének ez a formája világosan kifejezi, hogy abűnbánó kibékül Istennel. De megvan az a hátránya, hogy nem hangsúlyozza Isten irgalmát és szeretetét. Az első századokban a bűnbánati időt hosszúra szabták. Sokszor halálukig a bűnbánók rendjéhez tartoztak a hívők. A nagy szigorúság sokakat így tartott vissza az áldozástól. A NEGYEDIK ÉS ÖTÖDIK SZÁZAD BÚNBÁNATA Két körülmény segítette elő a bűnbánat formájának megváltoztatását. Az egyik a püspökök megértő szeretete a hívők iránt. Cyril Vogel dogmatörténész szerint nagyon valószínű, hogy több püspök, miután a bűnbánók rendjéhez tartozók őszinte megtéréséről meggyőződött, megengedte a szentáldozáshoz való járulást nekik. A m ásik ok a lelki vezetés volt. Az ötödik században a szerzetesrendek már
