A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
8 Babos István S. J . "A bűnbánat szentségének liturgiáját úgy kell átalakítani, hogy az új forma világosan kifejezze a szentség lényegét és hatását. " (Zsinati konstitúció) BŰNBÁNAT. A bűnbánat mindig szerves része volt a keresztény életnek. A gyónás ugyanakkor - mai történeti ismereteink szerint - nem volt meg az első századokban. Miért beszélünk akkor mégis bűnbánatről? Azért, mert ennek a szentségnek a századok folyamán több formája is volt. Ennek ismertetése előtt vessünk még egy pillantást a bűnbánat szentségének lényegére. A keresztségben Isten gyermekeivé lettünk. A keresztség felvétele után a feladatunk az, hogy felelősségtudó, érett keresztényekké legyünk. Egyszóval; hogy gyarapodjunk a szeretetben. Mindnyájan tudjuk, mennyire nem egyszerű feladat ez és sokszor a szeretetben való gyarapodás helyett az önzés növekszik. Hibázunk és nem követjük az elénk állított ideált. A mi Urunk tudta, mi van az emberben, tudta, hogy gyarlók vagyunk. Ezért adta nekünk a bűnbánat szentségét. "Akinek megbocsátjátok bűneit, azokbocsánatot nyernek" (Jn.20, 23). ",. .amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is" (Mt.18, 18). Minden gyarlóságunk és hűtlenségünk ellenére Isten jó hozzánk és szeret bennünket. A bűnbánat liturgiájának ezt kell kifejeznie; Visszatérés Istenhez. Az evangélium szerint a bűnbánat Istenszere- tetének és irgalmának örömteli ünneplése. Gondoljunk a tékozló fiúra, az elveszett bárányra, a drachmát megtaláló asszonyra, ahol az Isten angyalai örülnek a megtérő bűnösnek. Nem annyira a megtérő bűnös, hanem Isten szeretete és irgalma jön előtérbe a bűnbánat szentségében. Az ember részéről erre az egyetlen helyes válasz és magatartás a hála és öröm Isten jóságáért. *
