A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-03-01 / 3. szám
47 Alig vártam, hogy közöljem a hírt feleségemmel. Isten ugyancsak gyorsan megjutalmazta készségünket, hogy hajlandók lettünk volna az Ő ügyéért lemondani házunkról. Hat hónap múlva kész lesz a nyomdász és hatvannégy tavaszán megkezdhetjük az orosz lelkészek ellátását az annyira nélkülözött Szentírásokkal. Új munkatársam, Rudolf, ebben az időben készült házasodni. Feleségemmel együtt ecseteltük ugyan előtte, hogy milyen áldozatot jelent majd mindkettőjük számára az ő apostoli munkája, de őt épp a mi boldog házasságunk győzte meg arról, hogy nem való agglegénynek. Nászútjukról hozták haza Angliából az első szállítmányt a Szentírásokból. Egyébként új második autónkon, egy kis zárt tehergépkocsin mentek Angliába. Milyen ünnep volt mindnyájunk számára, amikor hazaérkeztek saját Szentfráskiadásunk első példányaival! Mivel Jancsi éppen Magyarországon járt, május 16-án Rudolffal indultam neki Oroszországnak, hogy szétosszuk első szállítmányunkat. Mikor megérkeztünk Moszkvába, ugyancsak kellemetlenül éreztem magam. A vidéken ebben az időben egy tehenet lehetett venni egy Szentírás árából - hatszázötven tehenet tett ki a becsempészett Bibliák értéke. Igaz, hogy ingyen osztogattuk, de ha letartóztatnak, ezt esetleg nem veszik tekintetbe. Ilyen nagy összegért épp nemrég ki is végeztek valakit... Legjobb, ha nem is gondolok erre! Vasárnap megjelentünk a már ismert templomban s ott láttam Iva- novot a lelkészek között. Biztosra vettem, hogy őis észrevett engem a látogatóknak fenntartott erkélyen, mert egyszercsak felállt és kiment. Nem is jött vissza. Az istentisztelet után sem láttam sehol. Ahogy ott álltunk, hirtelen valaki nagy hangon üdvözölt: "isten hozta Oroszországba!" - Markov volt. Bemutattam Rudolfnak s megmondtam neki, hogy ajándékot hoztunk. - Pompás! - örvendett, - Ez kitűnő hír! - A szükségesnélhangosabbanbeszélt s tudtam, hogy szándékosan teszi. így senki se figyelt gyanakodva. Ha suttogtunk volna, csak feltűnést keltünk.- Elmehetünk-e valahová együtt? - kérdeztem.- Mi lenne, ha a múltkori helyre mennénk? - mondta. Neki acélból voltak az idegei, nekem azonban nem.Két lépésre a Vörös-tértől! Azért azt válaszoltam:- Inkább a vidéket szeretném látni. Most beszélt Markov először halkan:- A Szmolenszk felé vivő úton van egy nagy kék tábla: "Moszkva" jelzéssel. Ott találkozunk öt órakor. Egy másik helyre megyünk onnan. Csomagold ki előre a Szentírásokat, hogy gyorsan
