A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-03-01 / 3. szám

42

két, melyek palástot borítanak bűnös múltja fölé, a Mozdulatot, mely védőleg áldását terjeszti reá és most már nem törődik senkivel, nem bán semmit, csak odaborul Jézus lábaihoz... És megcsókolja az áldott lábakat... és hullanak a könnyei és... kibontott dús hajával törölheti az isteni Mester lábát, aki olyan szeretettel bocsátja el: Menj békével, bűneid meg vannak bocsájtva. De többé ne vétkezzél.

Ó, aki látta Máriát most, arcán a túlvilág boldogságával, most szebb volt, mint valaha. Lelkében dalolt az öröm, és egyetlen vágya maradt. Haza, haza Bethániába. Haza az édesanyja sírja közelébe. Hadd simogassa meg a fejfát, hadd csókolja meg a földet, amely az áldott hamvakat takarja, hadd susogja el: aludj nyugodtan, édes jó a- nyám, hazajött a te rossz, a te bíínös lányod, akinek minden bűne meg lett bocsájtva. Haza Lázárhoz. Haza Mártához. Leborulni eléjük és megmondani: ha egy kicsit, kicsit szerettek még, tudom, nem vagyok rá méltó, bocsássatok meg és adjatok egy kis zugot, mert most már szeretnék én is itthon lenni közietek. És ki tudná leírni az örömet, mikor... Talán éppen akkor is érte imádkoztak. És Lázár észrevette. És nem akart hinni a szemének. És eléje futott. És ölébe vette. És dédelgette, mint mikor kicsi húga karonűlő gyermek volt. És jött Márta. És megölelte és megcsókolta. És akartak, neki beszélni Jézusról. És akkor Magdolna elmondott mindent, a megtérést, a bocsánatot, az új élet boldogságát. És ki tudná leírni az örömet, amikor most hárman borultak le imádkozni. Hárman, hogy megköszönjék a kegyelmet, hogy Mária elveszett és most megtaláltatott, bűnös volt és most tiszta, akár az angyalok. Halott volt és most él. Él és szeret és örül és ők kimondhatatlanul, boldogok.

És mikor újra eljött a Mester, nem volt üres a ház, nem volt már szomorú a két testvér.

0, olyan kedves és szép volt ez a hajlék, hogy édes Üdvözítőnk szenvedése előtt is ide tér be és innen megy a Coenakulumba, az 0- lajfák hegyére és a Golgotára.

Elvesztek tehát a bűnösök? Megtérhetnek?

Jézus Szívének legforróbb óhaja, hogy megtérjenek. Nem rajta fordul. Legnagyobb fájdalma, hogyha elvesznek.

Dehát beszéljünk nekik? ítélkezzünk felettük, korholjuk őket? Azt hisszük tovább is, hogy a temetők sírjai maguktól megnyílhatnak? Hogy a halottak maguktól életre támadhatnak?

Értsük meg: a bűnösök sorsa a mi kezünkben van. Imádkozni és vezekelni. És ha nem használ: még többet imádkozni és vezekel