A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-03-01 / 3. szám

13 A szülők szívét keserűség tölthette volna el. Ok azonban beteg gyerme­kükért is hálásak voltak Istennek. KÖSZÖNET - KARCSIÉRT... Az óra, melyet oly boldogan vártunk feleségemmel együtt, lassan életünk legrémesebb élményévé változott. Mellette voltam a szülé­szeten s kezét fogva együtt néztük, amint az orvos igyekezett életet önteni most született fiúgyermekünkbe. Már egy perc telt el, utána három, öt. Mind én, mind a feleségem kellő ismerettel rendelkez­tünk ahhoz, hogy tudjuk: az emberi agy nem képes három percnél tovább nélkülözni az oxigént, hogy kárt ne szenvedjen. Tíz perc múlt el. Tizenöt. Megszorítottam feleségem kezét s azt suttogtam: "Minden rendben lesz. " Ó nem szólt semmit. Az orvos ránk pillantott: "Annyira sajnálom" - mondta halkan. "Kfvánják-e még, hogy folytassam?" - "Folytassa!" - mondtam neki. Harminc perccel megszületése után gyermekünk végre elsírta ma­gát. Egyedül ez volt a fontos számunkra: él és élni fog, mi pedig szeretni fogjuk. - Idővel kiderült, hogy Karcsinak agyszélhűdése van az elszenvedett agysérülés következtében. Senki sem tudja pon­tosan, hogy mi okozza ezt, de minél súlyosabb, annál több izommű­ködést gátol, sőc hatással lehet a látásra, beszédre, nyelésre is. Karcsié súlyos volt. Három és féléves korában tudott csak lábra állni. Addig egy sarokban ült, odakötözve, hogy csontjai el ne fer- düljenek. Utána egy söprű és egy gereblye kettős rúdja között ta­nítottuk járni, hogy így tréfásnak érezze helyzetét. Az is kiderült azonban, hogy értelmi képességeit nem érintette az agyszélhudés. Képes volt tanulni, tehát gondját tudja majd viselni sajátmagának. Minél többet beszélgettünk róla, annál világosabb lett számunkra, hogy legjobb, ha mi tanítjuk Karcsit, s nemcsak őt, hanem más hozzá hasonló gyermekeket is. Mindkettőnknek megvolt ehhez az előkészítő tanulmányunk, s most hozzájárult, hogy személyesen is érintett minket az ilyen gyermekekkel való foglalkozás. Megbeszél­tük tervünket Dr. Fhelps Whintroppal, a baltimorei agyszélhudés szakorvossal s ő nemcsak bátorított minket erre, hanem még azt is felajánlotta, hogy kiképez rá.

Next

/
Thumbnails
Contents