A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-03-01 / 3. szám
(4 1946. decemberébenháromezer dollárt kölcsönöztem s ezen megvettünk egy öreg házat New Jerseyben s megnyitottuk iskolánkat. Három tanítványunkvolt: Karcsi, egy floridai és egy massachusettsi fiú. E- lőzőleg azonban Dr. Rielpsnél tanulmányoztuk mindketten feleségemmel, hogy mi a teendőnk. Ev végére már 23 növendékünk volt s nagyobb ház után kellett néznünk. Az elmúlt 19 évben feleségemmel együtt nem dolgoztunk, hanem éltünk ezért az iskoláért. A hatóságok ítélete szerint iskolánk a legkiválóbbak közé tartozik, amit barátainknak és személyzetünknek köszönhetünk, mert ők segítettek kiépíteni és felszerelni. Mindennél fontosabb azonban az a szeretet, amellyel növendékeinket elárasztjuk. Erre van legnagyobb szükség nemcsak az iskolában, hanem otthon is. Egy gátlásokkal küzdő gyermek minden jót ki tud fejleszteni az apában és az anyában, és nagyobb szeretettel tudja eltölteni őket egymás iránt és gyermekük iránt is, mint bármi más. Ha azonban a legcsekélyebb feszültség van a szülők között, az ilyen tapasztalat csak elmélyíti. Némelyik szülő lelkiismeretfurdalást érez azért, mert gyermeke nyomoréknak született és valami bűn után kutat, hogy valamelyikük elkövette s annak büntetéseként szenvedik ezt. Ez szomorú és nevetséges. Minden százezer gyermek közül hét agyszélhűdéssel születik, és minden 14 gyermek közül egy valamiben elüt a .többitől. Senki sem tudja ennek az okát. Az önvád, önsajnálkozás vagy egymás vádolása elfojtja a szeretetet s ez a legnagyobb veszteséga gyerek számára is. Hallottam szülőkről, akik még 25 év múltán is azt kérdezték: "Miért éppen velem történt ez?" Akkor nem tudtam megfelelni nekik, de azt hiszem, ma tudom a választ, legalábbis miránk vonatkozólag. Ha Karcsink nem született volna agyszélhűdéssel, feleségemmel e- gyütt sohasem kezdtük volna el ezt az iskolát, és a gyermekek százain sohasem tudtunk volna segíteni. Hiszünk abban, hogy pontosan azt tettük, amit Isten kivánt tőlünk, amikor megengedte, hogy Karcsi így szülessék. Hisszük, hogy Isten, egymás és Karcsi iránti szeretetünk vezetett minket ebben a vállalkozásban. Azt is hisszük, hogy amikor az elkeseredés kioltja a szeretetet, akkor Isten tervei sem valósulnak meg, s az egész világ szenved miatta. Mi megtanultuk, hogy amikor csapás ér minket, ne azt kérdezzük: "Miért pont engem ért ez?", hanem inkább Szent Pállal ezt a kérdést tegyük fel: "Mit kívánsz, hogy tegyek, Uram?" Ha nyitva tartjuk szívünket, i- dővel tudatja velünk akaratát, s az közelebb hozza egymáshoz és O- hozzá is az embereket.
