A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-03-01 / 3. szám
2 És fölülről az isteni részvét, az örök szülő szeretete árad.Űj, ha csak sejtett, alig-alig látható világ. Az emberiség vándorútja Isten felé. Az Isten élete az emberi történelemben, az emberek szívében. Az emberi szívdobogás az isteni szívverésben. F öltámadás. Az egyiptomiak vegyi folyamatokkal konzerválták a halott testet, a brahminizmus és buddhizmus hívei az ember anyagi részét beleoldják a föld anyagába és lelki részét a Nagy Egybe, - a primitíveknek nevezett népek holtjaik sírját körülrakják a halott használati tárgyaival, kedvenc ételeivel, az őskeresztények a feltámadás reményének mécseit gyújtották az "alvó" testvérek holtteste felett. Az egész emberiség szenved, gyötrődik és tiltakozik a teljes elmúlás ellen és remél, sóvárog a megnemszűnő Elet felé. Amikor a Megváltó sírjára helyezett kőlap megmozdult, az egész emberiség ébredt a biztosság tudatára: a halál csak átlépés egy másik életbe, továbbélünk, föltámadunk! Csakha egészen beleveszünk az idő és anyag börtönéletébe, cs#k akkor tudjuk reménytelenül tudomásul venni, hogy a halállal mindennek vége. Az élet Teljes Egésze azt kiáltja bennünk, hogy bár időbe születtünk, az időtlenség gyermekei vagyunk. Krisztus feltámadása az egész emberiség feltámadásának megpecsételése. Hogy hogyan élünk tovább, míg testünk-anyagunk visszaszívódik a földbe, melyből vétetett, csak sóvárgásunk és hitünk útján tudjuk. A föltámadt Megváltó áll elénk: teste van, de nem olyan mint a halandó, éhező, szenvedő, halálraítélt test. Ez a test nem eszik és nem iszik, nem jár, hanem "megjelenik". Fénylik és nem fárad, nem alszik és hiánya nincs. Ez az új test és benne az új lélek folytatása az előbbi testnek és léleknek, de lényeges átalakulást vett. Van öntudata? Bizonyára. Még magasabb és mélyebb öntudata mint a halandó életben. Milyen ez az öntudat? Krisztus leírása után úgy látjuk, hogy a feltámadott ember önmagát az Istenben szemléli. Ónmagát az Istenbe meríti. Az otthona az Isten szeretete, mely tartja, élteti és boldogítja. Boldogítja, ha az ember beteljesítette életében azokat a kívánalmakat, amikre született. Ha magát úgy mutatja Istennek halála!és feltámadása óráján, hogy megérett nemcsak az örök létezésre, de az Isten örök jelenlétében való örök boldogságra is.
