A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-03-01 / 3. szám
3 Mennybemenet. A mennyek országa bennetek van, - mondta a Megváltó. Ahogy a búzaszemben benne van egy új kalász egész lehetősége, úgy életünk, földi életünk határolt kis egésze, anyagi, szellemi és lelki képességeivel egyesítetten magában hordja az Egész Elet teljességét. A halál nem végleges pontja az életnek, hanem ugródeszkája, ahonnan a teljesbe lendülünk a részleges állapot után. Milyen ez a Mennyország, mely felé minden emberi vágy, kultúra, civilizáció törekszik? Milyen ez a Mennyország, melyről az Üdvözítő beszél? A keleti filozófiák tengelyében a Nagy Egy áll, a mindeneket egységesítő Nagy Egy, aki mint ruhát hordja magán az anyagi teremtést. Az ember része ennek és úgy él testében, mint egy számkivetett, aki hazavágyik, egyesülni kíván a Nagy Eggyel. Néha úgy tűnik, hogy ez a panteisztikus érzés és látás azt mondja: minden, ami létezik, Isten. De vannak buddhista teológiák, ahol a tisztulási folyamat nem a reinkarnáció, újjászületés egyik életformából a másik életformába. Vannak pagodák, ahol a buddhista pokol keresztény középkori ábrázolással mutatja a büntetés folyamatát azok részére, akik nem tisztultak meg az örök lét mértékére. Krisztus "Atyai Háza" várja az Atya gyermekeit és ő a Mennybe ment, hogy előkészítse a helyet megváltott testvéreinek, miután elfoglalta helyét az Atya jobbján. Az örök élet olyan élet, mely a földi folytatása, hiszen önmagunkat visszük oda magunkkal. Öntudatunk tehát megmarad és velünk jön, nem tűnik el egyféle beolvadással az Örök Istenbe. De milyen lesz ez az öntudat? Most testben járunk és körülöttünk, sőt magunkban lejátszódó életélménnyel érzékeink útján találkozunk. A test érzékelése, a fül hallása, a szem látása azonban másféle lesz, hiszen, a test átalakul időtlen testté a feltámadásban. Öntudatunk tehát tisztább, magasabbrendű öntudat lesz. Megértésünk, tapasztalásunk, magasabbrendű öntudatot hoz létre bennünk Isten személyes jelenléte által. Isten jelen van a világon, anyagi-szellemi világunkban, hiszen teremtője, Fia, a Megváltója által jelen van a világban, hiszen neki adta át a világmindenséget, a Földet és az embert. Jelen van Lelke által, hiszen O bennünk lakik. A teremtő, megváltó,és megszentelő jelenlét azonban végleges, befejezett és beteljesedett az örök életben.