A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
29 ember Isten teremtménye és Isten képmása, az Atya alkotása az ő Egyszülött Képmásának hasonlatosságára. A természettörvény tehát az Atyának a teremtett világbankimondott és felcsendülő szava, az Egyszülött Igének egy visszhangja. A természettörvény azzal, hogy az embert Isten iránti engedelmességre és Isten előtti felelősségre szólítja fel, egyike azoknak a tényezőknek, amelyek az ember létéből történelmet csinálnak, pontosabban szólva üdvösségtörténetet. Kitérésképpen megjegyezzük, hogy számos mai protestáns teológus szerint a keresztény teológiának el kellene hagynia a természettörvény elméletét, mert az Isten kinyilatkoztatott Igéjével szembeni hűtlenséget foglal magában. Nem minden protestáns gondolkodik így, és ez a vélemény nem is tartható. Egyrészt ugyanis az az Isten, aki kinyilatkoztatja magát, egyben a teremtő Isten is; az ember teremt- ményi struktúrájában rejlő erkölcsi követelményekkel való erkölcstan! párbeszédnek, amelyre a kinyilatkoztatás kötelez bennünket, a természettörvény, az általános emberi erkölcs az egyetlen létező közös alapja. Térjünk most rá az evangéliumi törvény vizsgálatára. Három kérdést igyekszünk megválaszolni. Az első kérdés a következő; - milyen mértékben, milyen értelemben beszélhetünk egyáltalán evangéliumi törvényről? - Feleletképpen nézzük meg, mi jellemzi Istennek Jézus Krisztusban megvalósuló magatartását az ember irányában. Egyrészt az Atya valóságos parancsot ad az embernek. Krisztusban megmutatja teljes mélységében azt, hogy az ember Istenért van és embertársaiért van, és hogy teljesen eme legbensőbb mivoltánakmegfelelően kell viselkednie. Másrészt az Atya Jézus Krisztusban szabadulást és a lehetőlegteljesebb szabadságot hozza az embernek; az, hogy az ember Isten akaratának alávesse magát, nem külső kényszer és nem belső elide- genülés, hanem a Jézus Személyében és egyházához való csatlakozás teljesen szabad tette. A parancsnak és a szabadságnak ez a látszólagos ellenmondása abban oldódik fel, hogy Istennagylelkűségét akarja megnyerni. Az evangéliumi törvényben tehát az embernek Istenhez és embertársához való ontológiai viszonya és az ebből folyó erkölcsi kötelező erő gyökeresen meghaladj a a természettörvény belső logikáját. A természettörvény, bár nyitva áll a szeretetre, lényegében az ésszerűségre és az igazságosságra épül; az evangéliumi törvény lényegében a szerelem logikáját követi, annak a motivációjába építi bele az igazságosság követelményeit. A második kérdés a következő: - milyen tekintélyük van az evangéliumi törvény ama rétegeinek, amelyek hasonló tartalommal
